Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Együtt a gyalogtúrán

Hétvégén gyalogtúrázni indultak az olimpiai ötpróba résztvevői. A szombati versenyen közel négyszázan indultak. Családok is nekivágtak a 30 km-es távnak.

A háromtagú Virág család.
Szombaton szép számban gyülekeztek a túrázni vágyók a nyúli általános iskolában, ugyanis innen rajtolt az olimpiai ötpróba idei, helyi rendezvénysorozata. A gyalogtúrázók három távon vághattak neki a Sokorói-dombságnak: 7,5, 15, illetve 30 km-en. Magyar Tamás szervezőtől megtudtuk, közel négyszázan jelentkeztek a megmérettetésre és az 1978 óta folyamatosan tartó tömegsportrendezvény idei sorozata mögött mint rendező a sportminisztérium, illetve több neves támogató is áll.

A verseny célja, hogy az amatőr sportolók több sportágban – futásban, kerékpározásban, gyalogtúrában, úszásban és triatlonban –, egy bizonyos szintidőn belül teljesítsék a kijelölt távot, amiért aztán pontokat kapnak. Az összegyűjtött pontokért értékes ajándékok járnak, sőt, a sorozat végén akár az olimpiára is kijuthat egy-egy szerencsés résztvevő.
Virág László két fiával érkezett, hogy megbirkózzék a távval.

„ Elsősorban a mozgás öröme miatt jelentkeztünk a próbára. Fiaimmal, Lászlóval és Danival rendszeresen részt veszünk a próbákon. Kisebbik fiam most indul először a leghosszabb távon, remélem, sikerül velünk együtt teljesítenie."

A családfő elmondta, életükben fontos szerepet játszik a sport, a mozgás. P maga részt vett már a moszkvai olimpia előtti hasonló rendezvényen is, régebben amatőr futóversenyeken indult.

„ Úgy látom, a profi sportban mára túl nagy szerepet kapott a pénz. Régen sokkal jobban meg voltak becsülve a sportolók, mára odáig jutottunk, hogy egy kétgyerekes családban már meg kell gondolni, hogy milyen edzésre járjon a gyerek, mert sok egyesületben a szülőktől várják az anyagi támogatást. Talán ez az oka annak is, hogy nagyon sok gyerek elkallódik" – folytatta Virág László.

„ Remek ez az ötpróbasorozat, örülök, hogy rá tudtam venni a gyerekeket, hogy velem jöjjenek, tulajdonképpen a mai verseny olyan, mintha kirándulni mennénk. Szerintem nem mindegy, hogy a családok mivel töltik el a szabadidejüket."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Ferencváros női kézilabdacsapata legyőzte dán ellenfelét

Bravúros győzelmet aratott a Ferencváros női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában. Tovább olvasom