Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

Egyre több új istálló érdeklődik a Formula-1 iránt

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley elmondta, hogy a jövőbeli szabálymódosításoknak köszönhetően - melyek a költségek csökkentésére irányulnak - egyre több új istálló érdeklődik a Formula-1 iránt.
A jelenlegi állás szerint a mezőny tíz csapatának öt tagja - a Ferrari, a Williams, a Midland, és a Red Bull két csapata - már meg is egyezett a kereskedelmi jogok egykori birtokosával, Bernie Ecclestone-nal, és alá is írták az új Concorde Egyezményt, mellyel egészen a 2012-es évig elkötelezték magukat a királykategória iránt.

A maradék öt alakulat - akik a GPMA néven alkotnak közösséget - továbbra sem mondott le azon tervéről, hogy a 2008-as idénytől egy saját szériát alakítanak, ha nem tudnak megegyezni a békés folytatásról. Ők ugyanis azért harcolnak, hogy nyíltabb, őszintébb, sportszerűbb, és anyagilag jobban tejelő üzletet tudjanak kialakítani a Formula-1-ben. A legnagyobb probléma a nagyvállalatok számára az, hogy nem kapnak elég pénzt a televíziós jogdíjakból befolyt összegből.

Azonban Mosley úgy gondolja, a csata el van döntve, és előbb vagy utóbb, de a többiek is felsorakoznak Bernie Ecclestone és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mellett. A brit üzletember kijelentette, a nagyvállalatoknak vagy cselekedniük kell, vagy be kell fogniuk a szájukat.

"Véleményem szerint mi vagyunk előnyben" - mondta Mosley a L'Equipe c. lapnak adott nyilatkozatában. "Mellettünk áll a Ferrari, a Williams, a Midland, és a Red Bull mindkét csapata. Mindannyiunk érdeke, hogy megoldást találjunk a problémákra."

"A Red Bull fiatal csapatmenedzsere, Christian Horner egy tiszta látású szakember. Jean Todt is roppant racionális: a csapatvezetők között egyedül ő volt az, aki hajlandó volt elfogadni a reformokat a Formula-1 jobbá tételének érdekében, még akkor is, ha ezzel csapata talán hátrányba szorult."

"Aztán nálunk van Frank Williams is: amióta nem kell beszámolnia a BMW-nek a történtekről, sokkal racionálisabb úton tudunk tárgyalni vele" - folytatta Mosley. "Szóval ezek az emberek mind nálunk vannak, és van három, vagy négy olyan istálló is, mely komolyan érdeklődik a királykategória iránt."

"Olyan pozícióban vagyunk, hogy közölni tudjuk a többiekkel: 'Nézzétek, így működik a mi bajnokságunk. Ha részt szeretnétek venni benne, akkor szívesen fogadunk mindnyájatokat. Azonban, ha nem, akkor talán az a legjobb megoldás, ha egy saját szériát alkottok'."

"Ezzel nincs semmi probléma, hiszen számunkra ez csak egy lehetőség."

"1980 óta először vagyunk teljesen szabadok, és természetesen a hozzánk csatlakozó csapatokkal együtt, közösen alakíthatjuk ki a jövőbeli szabályokat."

Mosley ugyan nem kívánta nevükön nevezni azon csapatokat, melyek komolyan érdeklődnek a Formula-1 iránt, azonban mondandójából jól kijött, hogy egyikük a királykategóriában már korábban résztvevő amerikai bázisú Penske Racing.

Az elnök azt is megerősítette, ezek a csapatok csak abban az esetben csatlakoznának a Formula-1-hez, ha garantálnák számukra azt, hogy 100-120 millió dolláros költségvetéssel is harcba szállhatnak a bajnoki címért, és komoly eredményeket érhetnek el.

Ehhez azonban az kell, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legutóbbi szabálytervezetét elfogadják, mely kétségkívül a költségek csökkenését hivatott elősegíteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bizonyítottak a kétkedőknek is

A szponzorok gyorsan az új klub, a Rába Quelle Veritas Foton mellé álltak. Tovább olvasom