Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Egymillió font Priskinért

A Kisalföld információja szerint a Watford egymillió fontot fizet az ETO-nak Priskin Tamásért, ami rekordösszegnek számít Magyarországon.

A Kisalföld információja szerint a Watford egymillió fontot fizet az ETO-nak Priskin Tamásért, ami rekordösszegnek számít Magyarországon. A csatár ma repül új egyesületéhez Angliába, és már a héten pályára léphet az olasz Inter és a Chievo elleni felkészülési mérkőzéseen . Talán nem túlzás azt állítani, Priskin Tamás élete eddigi legnagyobb utazására készül. No, nem a távolság miatt, ugyanis járt ő már ennél sokkal meszszebb is a hazájától.

A győriek tehetségét hamarosan az angol élvonal, a Premier League izgalmas összecsapásain – igaz, sokan már csak a televízió képernyőjén keresztül – láthatják legközelebb futballozni a magyar szurkolók. – Nehezen találtuk meg. Sokat kellett búcsúzkodnia? – kérdeztük tegnap, már készülődés közben a játékost, akinek barátnője, Zöld - erdő Tímea segített csomagolni.

– Igen, összejött az egész család, édesanyám, nagymamám és a többiek kicsit el is érzékenyültek. Együtt töltöttük a délelőttöt, ezért kapcsoltam ki a telefonomat. Persze számítottam rá, hogy majd keresnek, mindenképp szerettem volna a Kisalföldön keresztül is elbúcsúzni a győri csapat szurkolóitól. Ezúttal köszönöm a biztatást, amit a lelátóról kaptam. – Délelőtt sírt körülötte szinte mindenki – vette át a szót a futballista kedvese, Tímea.

A fiatalok egyébként osztálytársak voltak a győri Bercsényi-gimnáziumban, pontosan két éve és négy hónapja alkotnak egy pár t. – Mindenki rettenetesen büszke Tamásra. Nagyon örülünk, hogy így sikerült az angliai próbajátéka. Úgy beszéltük meg, hogy később én is kiutazom hozzá és majd levelezőn folytatom a főiskolát.

– A holnap tizenegykor induló gépen még nem lehet velem, de szeretném, ha Timi minél előbb utánam jöhetne – tette hozzá ezt már a Watford újonca.

– Most izgul jobban, vagy akkor volt nagyobb a drukk, amikor a próbajátékra utazott? – kérdeztük a játékost.

– Sokkal jobban tartottam az első utazástól.

Most nincs miért izgulnom, tudom, mi vár rám kint, ismerős lesz a környezet. Persze azért néha átfut rajtam, hogy mekkora lehetőség kapujához érkeztem s teljesen megváltozhat az életem...

– Úgy tudjuk, még nem írta alá a szerződését, ezt Watfordban teszi meg. Ezért is lényeges, hogy menynyire boldogul az angol nyelvvel.

– Meg tudom értetni magam s eladni talán nem tudnának, ám teljesen jogos a felvetése. Ezért is utazik velem az egyik menedzserem, aki segít elintézni az ilyenkor szokásos formaságokat. – Nem sok mindent pakolt, pedig ki tudja, mikor jön ismét haza...

–Most csak egy hetet leszek távol, mivel már hétvégén számítanak rám a magyar utánpótlás-válogatottnál. Remélhetőleg addig két meccsen is pályára léphetek, a Watford ugyanis a hét elején az Interrel, majd csütörtökön a Chievóval játszik felkészülési mérkőzést. Pénteken – igaz csak egy-két napra – már jövök is vissza... 

A Kisalföld úgy tudja, a Győri ETO és Priskin Tamás által is aláírt szerződést a játékos ma viszi magával Angliába. Ebben többek között az szerepel, hogy a Watford két részletben 1 millió fontért (mintegy 410 millió forintért) végleg megvásárolja a magyar támadót. Ennyi pénzt Magyarországról eddig csak Gera Zoltánért f i ze t - tek, amikor a szintén angol West Bromwich Albion hasonló nagyságrendért vásárolta meg a válogatott játékost a Ferencvárostól.

A nyilvánosság előtt azonban a vásárlás pénzneme azóta sem tisztázódott. Győrött Fehér Miklós 1998- as eladása jelentette eleddig a csúcsot. Bár az összeget akkoriban hétpecsétes titokként őrizték, a kiszivárgott hírek szerint a portugál FC Porto mintegy 300 ezer dollárt fizetett a fiatal, tehetséges csatárért.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kesereg a Real Madrid volt trénere

Vanderlei Luxemburgo szerint nincs szégyenkezni valója amiért elhagyta a Real Madridot. Tovább olvasom