Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Egyértelmű cél a BL fináléja: Konkoly szerződést hosszabbított

Konkoly Csaba két, Bakos István egy évre meghosszabbította szerződését az Audi-ETO csapatával. A következő szezonban egyértelmű a célkitűzés: be kell jutni a Bajnokok Ligája fináléjába.

Konkoly Csaba és az Audi-ETO vezetősége korábban szóban megegyezett arról, hogy a jövőben is a fiatal szakember irányítja a szakmai munkát a bajnok és kupagyőztes együttesnél. Ezt a megállapodást aláírásukkal is szentesítették a felét, így már hivatalos, hogy további két évig Konkoly Csaba az első számú felelőse az eredményeknek.

Annyiban változott a helyzet a korábbi évekhez képest, hogy a klub elnöksége ezúttal konkrétabban fogalmazta meg a célokat: a hazai sikerek megismétlése mellett már nem elég a BL-ben minél messzebb jutni, ott kell lennie a csapatnak a fináléban.

Konkoly Csaba így nyilatkozott a szerződés aláírása után: „Úgy gondolom, hogy az elmúlt három évben a klub addigi eredményeihez méltó sikereket értünk el, sőt, túl is szárnyaltuk azokat. Az utóbbi időben nemzetközi szinten volt magasra téve a mérce, és mi meg is feleltünk ennek az elvárásnak. Köszönöm a vezetőségnek, hogy még két szezonra bizalmat szavazott nekem, a mai időben ez már hosszú távnak mondható. Jó érzés, hogy továbbra is számolnak velem. Ezért is nagyon motiváltan várom a következő szezont, hiszen az elnökség egyértelmű célkitűzése a BL-döntőbe jutás. Ez nem kis kihívás, tekintve, hogy sok más csapat is erre pályázik. Bízom azonban a csapatban, az elvégzett munkában, s hiszem, hogy ott tudunk maradni a legszűkebb elitben."

A klub egy évet hosszabbított Bakos István kapusedzővel, aki az elkövetkező idényben a világ talán legjobb két kapusával, Pálinger Katalinnal és a dán Katrine Lunde Haraldsennel dolgozhat együtt.
A hírek szerint egyébként új sportszergyártó cég, az Erima öltözteti a jövőben a csapatot.

Olvasóink írták

  • 6. győrikeksz 2010. június 18. 06:13
    „davesmail részegen ne irogass, azt se tudod mit beszélsz”
  • 5. davesmail 2010. június 17. 21:05
    „Jó jó. Ezt megkaptam. Benéztem rendesen:) Legalább nevettetek egy jót:)”
  • 4. kisbene 2010. június 17. 12:11
    „davesmail, a legnagyobb király.. :D”
  • 3. Apafi 2010. június 17. 11:42
    „"davesmail"!
    Ülj le, 1-es!!!!:)”
  • 2. -.- 2010. június 17. 10:42
    „Olvasd már el, hogy ez kézilabda...;)”
  • 1. davesmail 2010. június 17. 10:40
    „Micsoda? :) Azért egy magyar bajnoki 3. az nem BL, főleg nem egyből az elit. :) Nem is értem, hogy ezt hogy gondolták? Hajrá Győr, de a tisztes helytállásnak és szép focinak is örülnénk már mi győri drukkerek. Valószínűleg ha a csapat kiegyensúlyozott és jó játékot nyújtana, lassacskán a lelátók is megtelnének, mint a régi időben. Mert a győriek igen is szeretik a focit!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második lett az Ikrény a bécsi Simmering-kupán

Röplabda - A miniröplabdások nagy seregszemléjét tartják már évek óta Bécsben. A Simmering-kupán… Tovább olvasom