Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Egy Soproni, aki örökös ETO-tag

Labdarúgás - Több mint három évtizeden át járnak össze, találkoznak és futballoznak egymás ellen évente egyszer soproni és kismartoni (eisenstadti) sportbarátok. E hosszú kapcsolat egyik főszervezője osztrák részről Scheidl (Soproni) Ferenc, aki a múlt héten kapta meg Győrben az ETO FC örökös tagja címet.
A Sopron–Kismarton találkozót decemberben rendezték Sopronban és bár a közelmúltban kapott dupla térdprotézise miatt nem futballozott, természetesen ott volt Scheidl (Soproni) Ferenc is, aki készséggel mesélt labdarúgómúltjáról és a találkozóról.

A Scheidl név igen jól cseng errefelé, főleg az idősebb futballbarátok számára. Az első soproni olimpikon futballista, a harminchatos berlini olimpián magyar csapatban szerepelt Scheidl József az édesapja testvére volt.

– Hogyan került a nevükbe az, hogy Soproni? – kérdeztük Scheidl (Soproni) Ferencet.
– A második világháború után nem volt szerencsés olyan németes hangzású nevekkel létezni Magyarországon, mint a Scheidl. Ami engem illet, a Soproni névvel kapcsolatban a „keresztapám" a legendás rádióriporter, Szepesi György volt. Ő ismerte nagybátyámat és apámat Soproni I és Soproni II néven. Együtt voltunk valahol, amikor megkérdezte, lehetek-e én is Soproni. S mivel eredetileg soproni származású vagyok, azt mondtam: miért ne...
– Hogyan alakult a futballistakarrierje?
– Sopronban a SFAC-nál kezdtem, majd a Postáshoz kerültem, ahol korosztályos megyei gólkirály lettem. Tanultam a fővárosban, villamosipari technikusi végzettséget szereztem, majd Győrbe kerültem, ahol nyilván a megyei gólkirályság kapcsán figyeltek fel rám.
– Mettől meddig futballozott Győrben, kik voltak az edzői, s milyen eredményeket ért el?
– Hatvanháromban kerültem az ETO-hoz, amelynek edzője az aranycsapat akkor a Fiorentinától hazatérő középcsatára, Hidegkuti Nándor lett. Öt évig, hatvannyolcig játszottam Győrött, szerepeltem BEK-meccsen többek között a Benfica stadionjában, Lisszabonban kilencvenezer néző előtt, Eusebio, Torres, Coluna és a többi világsztár ellen. Részese lehettem három Magyar Népköztársasági Kupa-győzelemnek. De játszottam Belgiumban, az akkori NDK-ban, voltunk nagy jugoszláviai túrán, ahol Splittől Mariborig játszottunk mérkőzéseket, és Egyiptomba is eljutottam a csapattal. Ott az első meccsünket a 40 fok fölötti hőségben, hatalmas páratartalom mellett el is veszítettük, de később akklimatizálódtunk, és a többi mérkőzést megnyertük.
– Győr mit jelentett az ön labdarúgó-karrierje szempontjából?
– Azt gondolom, Sopronban jó alapokat kaptam, Győr viszont elsősorban hozzáállás, mentalitás tekintetében erősített meg. Ott tanultam meg harcolni, küzdeni azért, hogy csapatba kerüljek. Emellett olyan kiváló sportemberekkel köthettem, nyugodtan mondhatom, életre szóló barátságot, mint Palotai Károly vagy Keglovich László, akik amikor fiatal játékosként Győrbe kerültem, felkaroltak, segítettek. Azt pedig ritka remek dolognak tartom, hogy a győri klub jelenlegi tulajdonosa, Tarsoly Csaba milyen figyelmesen, lelkiismeretesen ápolja a hagyományokat, foglalkozik velünk, régebbi játékosokkal.
– Hogy alakult a további labdarúgó-pályafutása?
– Győrből a Haladáshoz kerültem, majd onnan Ausztriába,
Eisenstadtba és ott telepedtem le. Az akkor első osztályú csapatban nyolc évet töltöttem, játszottam többek között Hans Krankl, Herbert Prohaska, Kurt Jara és Bruno Pezzey ellen. Már közben próbáltam a civil egzisztenciámat építeni és több mint harminc évet dolgoztam a burgenlandi áramszolgáltató vállalatnál.
– A válogatottság kimaradt az életéből...
– Pedig nem sokon múlt. Megkaptam az osztrák állampolgárságot és hetvenben vagy hetvenegyben Leopold Stasny, az akkori osztrák szövetségi kapitány behívott Ausztria válogatott keretébe. Csakhogy éppen a magyarok ellen készült a válogatott, én pedig nem akartam a magyar csapat ellen játszani. Így nemet mondtam, utána pedig többet nem hívtak. Ez balszerencse, azt gondolom, bármely más ország válogatottja ellen szívesen pályára léptem volna.
– A soproniakkal a sportbarátság hogyan jött létre?
– Amikor abbahagytam az aktív labdarúgást, egy szurkolókból, sportbarátokból álló, kispályán futballozó társaság tagja lettem. Aztán gyerekkori soproni barátaim, Bakonyi Gabi és az azóta sajnos elhunyt Varga Sanyi vetette fel, hogy nekik is van egy baráti társaságuk, kellene futballozni egy jót. Így indult és évente találkozunk, egyszer Sopronban, egyszer Eisenstadtban játszunk, utána pedig közös vacsora, baráti beszélgetés a program. A rendszerváltás előtt azért kellett „trükközni" nem is keveset azért, hogy a soproniak kijöhessenek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elégtételt vettek

Kosárlabda - Nehéz jelzőket találni az MKB-Euroleasing teljesítményére, mellyel két vállra fektette… Tovább olvasom