Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Egy rangadó utózöngéi

Somogyi súlyos sérülést okozott Baranyainak. Farkas Balázs, a Matáv kapusa gól nélkül ünnepelhetett.
Kihagytak hét ziccert
– Egyértelműen a mi akaratunk érvényesült a mérkőzésen, a Sopron többnyire csak ívelgetéssel tudott próbálkozni – kezdi Tamási Zsolt, a győriek vezetőedzője.
– Sajnos mi viszont kihagytuk a ziccereinket, hét százszázalékos helyzetünk maradt ki. Csak Igor Nicsenko ötször állt szemben a kapussal, ugyanilyen lehetőségnél hibázott Weitner és Németh is.

– Lehet, hogy banális a kérdés, de Farkas jó védéseit leszámítva minek köszönhető a sok hibázás?
– Én is feltettem magamnak a kérdést, ám nem tudom rá a választ. Egy-két esetben lehet külső tényezőkre hivatkozni, például Weitner előtt felpattant a labda, a többségre azonban nincs magyarázat.

– Baranyai Tibort sérülés miatt le kellett cserélni. Mi van a hátvéddel?
– Baranyait a második félidő ben egy szögletnél Somogyi könyékkel úgy megütötte, hogy két helyen eltört az állkapcsa. Az biztos, hogy idén már nem játszhat és három hétig még pépes ételt sem lehet. Nagyon sajnálom, mert fontos ember esett ki a védelemből. Ennél az esetnél mi is reklamálhatnánk a büntetőt.

– Jovanovic három sárga lapja miatt kényszerül pihenőre, így a szombati mérkőzésen biztosan lesz változás az összeállításban.
– Baranyai helyén elsősorban a hosszú sérüléséből felépült Stark játéka kerül előtérbe, és ott van még Lakos is. Füzinek a múltkori juniormeccsen eltört a lábujja, a héten a sportkórházban megvizsgálják, lehet, műtétre lesz szükség. Milaimovic az Achillesére kapott rúgást, a régóta hiányzó Nagy Tamás viszont már velünk edz.

– Szombaton a Dunaferr játszik Győrött. Tornyi Barnabás csapata a játékvezetés és a gyenge produkció miatt került most reflektorfénybe...
– Tornyi mérkőzés közben is nagyon arrogánsan viselkedik a játékvezetőkkel, remélem, a jogos vagy jogtalan sérelmekért szombaton nem ellenünk kap revánsot. Mi tisztességes küzdelemre és győzelemre készülünk a Dunaferr ellen.

Ajándék a születésnapra
Remekelt a soproni kapuban Farkas Balázs, a Matáv kapusa, aki bravúros védések sorozatát mutatta be, ráadásul azon a napon ünnepelte 24. születésnapját. Biztos kapott ajándékokat is, ám pazar teljesítményével ő maga ajándékozta meg a soproni szurkolókat és csapatát, jelentős szerepet vállalva ezzel abban, hogy nem kapott gólt a Matáv.

– Az idén eddig elégedett lehet a produkciójával. A saját teljesítményét hogyan értékeli?
– Úgy érzem, most már kiegyensúlyozottabb a teljesítményem, mint az előző évadban, még ha az újságokban, az osztályzatokon ez nem is mindig látszik.

Való igaz, úgy tűnik, mosta nában „elkapta a fonalat". Mi nek köszönhető ez?
– Nagyon sokat számít, hogy Pleskó László kapusedző alaposan megdolgoztat, megítélésem szerint magas színvonalú a szakmai munka, és persze az is magabiztosságot ad, úgy érzem, maximálisan élvezem a vezető edző, Komjáti András bizalmát.

– Külön is készülnek a meccsek előtt a mindenkori ellenfél legveszélyesebb játékosaiból?
– Elvben beszélünk róla, kitől mi várható. A győrieknél például szó volt róla, hogy Szanyó Károly inkább csavarja, helyezi a szabadrúgásokat, ám névrokonom, a Győrből Újpestre igazolt Farkas Balázs pedig akár távolról is kapura bombáz. A pályán mindig az adott szituáció dönti el, mit kell csinálnom.

– A szombati meccsen melyik volt a „legmelegebb" szituáció?
– Igaz, hogy Nicsenkónak több nagy helyzete volt, és nem egy esetben sikerült hárítanom, a legnehezebb dolgom viszont Németh Norbert közeli lövésénél volt, közel volt hozzá a labda, jól is lőtte el, itt szerencsém volt, hogy sikerült beleérnem.

Kapcsolódó cikk >>
Döntetlen a megyei rangadón

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntetlen a megyei rangadón

Nem született gól a Matáv Sopron–Győri ETO labdarúgó-mérkőzésen. Ez főként a kitűnően védő… Tovább olvasom