Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Egy pont a fővárosból: Honvéd-Győri ETO 1-1

A találkozó 70. percében Daud szerezte meg a vezetést a hazai együttesnek, de Martínez egyenlíteni tudott a zöld-fehéreknek.

Gólnélküli első félidőt követően 1-1-es döntetlent játszott a Győri ETO FC együttese a Budapest Honvéd otthonában.

Budapest Honvéd – Győri ETO FC 1-1 (0-0)
Bozsik-stadion, 2000 néző. Vezette: Solymosi (Varga Zs., Márkus)

Honvéd: Kemenes – Ikkene-King, Ignjatovic, Lovric, Alcibiade – Nagy G., Diarra (Job, 58.), Hidi – Vécsei, Daud, Holander (Perea, 69.). Vezetőedző: Marco Rossi.

ETO: Kamenár – Svec, Lipták, Lang, Dinjar – Mevoungou, Pátkai, Kronaveter (Trajkovic, 59.) – Varga R., Strestík (Kalmár, 72.), Andric (Martínez, 63.). Vezetőedző: Pintér Attila.

Gólszerző: Daud (70.), illetve Martínez (85.)

Sárga lap: Diarra (45.), illetve Dinjar (35.), Andric (38.), Mevoungou (74.), Lipták (85.)

Pintér Attila: - Ha az első félidőben kicsit jobban játszunk össze, akkor több lehetőséget dolgozhattunk volna ki. A második játékrészben a cserék jót tettek a játéknak. Feljavultunk, viszont olyan gólt kaptunk, ami ilyen talajú pályán elő szokott fordulni. Igazságosnak mondható döntetlent játszottunk, hiszen nem szabad 15-20 perces előnyt adnunk az ellenfélnek.

Marco Rossi: - Jó és taktikus mérkőzést játszottunk, megérdemeltük volna a győzelmet. Háromszor annyi helyzetet dolgoztunk ki ezen a találkozón. Ha így fogunk játszani a folytatásban, további győzelmeket fogunk aratni. Ennek ellenére mindenben javulnunk kell, mert ha egy kicsit jobban bíznak magukban a játékosok, akkor nem követünk el ennyi technikai hibát.

Összefoglaló

Kiegyenlített első húsz percet láthattak a kilátogató szurkolók, igaz a hazai együttes valamelyest aktívabbnak bizonyult és több helyzetet is kidolgozott, egyszer Hidi távoli lövésénél bravúrt is be kellett mutatnia Kamenárnak.

A zöld-fehérek főként a gyors ellentámadásokban bíztak, amelyek többször is veszélyt okozhattak volna a Honvéd kapuja előtt, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

Az első félidő derekától is kiegyenlített játék zajlott, a hazaiaknál Vécsei próbálkozott távoli lövéssel az vizes talajú pályán, míg a győrieknél Andric lövésénél védett Kemenes, de Kronaveter tizenhatos környékéről leadott lövése is kevéssel ment el a kapu bal felső sarka mellett. 

Az iramra nem lehetett panasz a mérkőzésen, de mindkét együttes a mezőnyben gyűrte egymást, illetve a játékosok is sok technikai hibával játszottak és nem alakult ki folyamatos játék.

Szünetet követően sem változott jelentősen a játék képe. A hazaiak és a zöld-fehérek is nehezen birkóztak meg az eső miatt a rendkívül csúszós talajú pályán, továbbra is rendre pontatlanul játszottak.

A második félidőben az első igazán komolyabb lehetőség a 64. percben adódott az ETO előtt. Egy győri szöglet után Svec lábán megcsúszó labdát Kemenes a léc alól ütötte ki szögletre.

Az adódó lehetőséget nem tudta kihasználni Pintér Attila együttese, míg a hazaiak hat perccel később megszerezték a vezetést. Egy gyors ellentámadás után Job jobb oldalról passzolt középre Daud felé, aki mellett elcsúszott Svec, így a támadó viszonylag könnyedén 12 méterről lőtt a kapu bal alsó sarkába. (1:0)

Honvéd találatot követően nem tudott nagyobb sebességi fokozatra kapcsolni az ETO. A hazai együttes továbbra is jól szűrte meg a győri támadásokat és nem láthattunk újabb helyzetet.

A találkozó 85. percében viszont a cserejátékosoknak köszönhetően sikerült egyenlítenie Pintér Attila együttesének. Pályára lépését követően az agilisan játszó Kalmár remek bal oldali beadására Martínez érkezett jó ütemben a hosszú oldalon, aki jobb lábbal kapásból lőtt a kapu bal oldalába. (1:1)

Az utolsó percekben mindent megtett az újabb gólszerzésért a zöld-fehér együttes, de újabb találatot nem láthattunk, így igazságosnak mondható döntetlent játszottak a csapatok.

Online közvetítés

Vége a találkozónak!

92.p. Bal oldali hazai szögletet követően Vécsei 23 méterről lőtt bal lábbal nagy erővel kevéssel a kapu jobb oldala mellé.

90.p. Két perc hosszabbítást jelzett a játékvezető.

85.p. Lipták kapott sárga lapot Daud felrúgásáért.

85.p. Góóóóóól! Egyenlített az ETO! Kalmár bal oldali beadására remek ütemben érkezett a hosszún Martínez, aki kapásból lőtt jobb lábbal a kapu bal oldalába. 1-1

84.p. Dinjar ígéretes szögből végezhetett el szabadrúgást a kaputól 18 méterre, de a sorfalban kötött ki a lövés.

75.p. Daud jobb oldalról középre lőtt passza után Alcibialde lőtt, de Lipták bevetődve blokkolta a labdát.

74.p. Mevoungou kapott sárga lapot lerántásért.

72.p. Strestíket Kalmár váltotta a zöld-fehéreknél.

70.p. Vezet a Honvéd! Gyors hazai ellentámadás után Job iramodott meg a jobb oldalon, majd laposan középre passzolt Daud felé, aki mellett Svec elcsúszott, így könnyedén lőtt 12 méterről laposan a kapu bal alsó sarkába. 1-0

69.p. Holander helyére Perea érkezett a pályára.

64.p. Kétszer is szögletet végezhetett el a bal oldalról az ETO. Az elsőnél Svec lábáról megpattanó labda a léc alá tartott, de Kemenes bravúrral szögletre mentett.

63.p. Az előző idényben Honvéd színekben játszó Martínez érkezett a pályára Andric helyére.

61.p. Ikkene-King jobb oldali beadása után Hidi 7 méterről fejelt a kapu bal oldala mellé.

60.p. Lang váratlanul 30 méterről jobb lábbal lövésre szánta el magát. A próbálkozás kevéssel ment el a kapu jobb felső sarka mellett.

59.p. Cserélt Pintér Attila is. Kronavetert Trajkovic váltotta.

58.p. Diarra helyére Job érkezett a hazaiaknál.

53.p. Daud passza után Nagy G. lőtt 14 méterről jobb lábbal laposan, de a becsúszó Pátkai lábáról lelassult a labda, így könnyedén hárított Kamenár.

48.p. Kronaveter bal oldali szöglete Alcibiade fejéről pattant Varga felé, aki a védők szorításában lőtt, de próbálkozása csúnyán fölé szállt.

46.p. A hazaiak kezdték a második félidőt.

A szünetben egyik vezetőedző sem változtatott. 

Vége az első játékrésznek!

45.p. Egy perces hosszabbítást jelzett a játékvezető.

45.p. Diarra kapott sárga lapot Mevoungou felrúgásáért.

43.p. Kronaveter 18 méteres bal lábas lövése kevéssel ment el a kapu bal felső sarka mellett.

42.p. Varga bal oldali beadását kivágták a hazai védők, de pont Mevoungou elé pattant a labda, aki Andric elé passzolt. Utóbbi félfordulatból bal lábbal lőtt a kapu közepe felé, de Kemenes jó helyen állt és hárított.

39.p. Vécsei lőtt bal lábbal 20 méterről kevéssel a kapu bal oldala mellé.

38.p. Győri szögletnél Kemenes húzta le a labdát, majd kirúgásból indította Holandert, akit Andric rántott le a pálya közepén. A szabálytalanság miatt sárga lapos büntetést kapott a támadó.

35.p. Gyors hazai ellentámadásnál Ikkene-Kinget ugratták ki a jobb oldalon, akit Dinjar lerántott. A játékvezető jogosan sárga lapot adott a győri védőnek.

28.p. Az elmúlt percekben kiegyenlített játék zajlott, főként mezőnyben gyűrték egymást a csapatok.

21.p. Dinjar jobb oldali szöglete veszélyesen tekeredett Mevoungou felé, de Kemenes elöklözte a labdát a középpályás elől. 

17.p. Daud lőtt a tizenhatos környékéről, a labda Lipták lábáról szögletre pattant. Vécsei beadását tisztázták a győriek.

15.p. Szép győri akciót láthattunk. Varga és Kronaveter összjátékát követően utóbbi sarkazott vissza az érkező győri támadóknak, de a védők szögletre tisztáztak. Pontrúgásból nem veszélyeztetett az ETO.

13.p. Alcibiade 20 méteres, jobb lábas lövése jócskán elkerülte a győri kaput.

9.p. Gyors ellentámadást vezethetett az ETO. Varga iramodott meg a jobb oldalon, majd keresztbe passzolt az érkező Dinjar felé, de Lovric becsúszva tisztázott.

8.p. Hidi lőtt 30 méterről nagy erővel, a léc alá tartó labdát Kamenár szögletre ütötte.

5.p. Daud bal oldali beadása után Nagy fejelt 10 méterről a kapu jobb oldala mellé.

1.p. A győriek kezdték a találkozót.

Budapest Honvéd – Győri ETO FC

Honvéd: Kemenes – Ikkene-King, Ignjatovic, Lovric, Alcibiade – Nagy G., Diarra, Hidi – Vécsei, Daud, Holander. Vezetőedző: Marco Rossi.

Csere: Czuczi (k), Perea, Godoy, Job, Mancini, Vernes, Baráth.

ETO: Kamenár – Svec, Lipták, Lang, Dinjar – Mevoungou, Pátkai, Kronaveter – Varga R., Strestík, Andric. Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Stevanovic (k), Martínez, Trajkovic, Kalmár, Wolfe, Djordjevic, Burgos.


Előzetes

Lang és Dinjar a várható kezdőben - írta az eto.hu

A sok peches sérülés okozhat leginkább fejfájást Pintér Attilának, de szerencsére a bő keret lehetőséget ad arra, hogy jó játékosokkal lehessen pótolni a kiesőket. Völgyi Dánielt a Gyirmóton gólt szerző és gólpasszt adó, a pontrúgásokban és a beadásokban is erősségnek számító Marko Dinjar helyettesíti, Lang Ádám pedig visszakerül a védelem tengelyébe Lipták mellé - ahol a legutóbbi meccseken Kambert láttuk.

A kapuban sem lesz változás: a szezon jelentős részén nagyszerű teljesítményt nyújtó Lubos Kamenár továbbra is élvezi a bizalmat, így várhatóan ez a csapat fut majd ki Kispesten a kezdősípszóra: Kamenár - Svec, Lipták, Lang, Dinjar – Mevoungou, Pátkai, Kronaveter - Varga, Strestík, Andric

Korábban

A zöld-fehérek legutóbb ugyan kikaptak a Bozsik-stadionban, de már bajnokként, a kupadöntőre készülve, tartalékosan tették mindezt. Korábban 2006-ban kaptak ki utoljára idegenben a Honvédtól.

A piros-feketék a múlt héten a bajnoki címre hajtó Videoton otthonában nyertek, így egy cseppet sem lesz könnyű az ETO dolga.

Újabb játékos esett ki a zöld-fehérektől, Völgyi Dániel a csapat szerdai edzésén sérült meg. A játékos Holanek Zoltán rehabilitációs edzővel együtt Székesfehérváron járt. Kiderült, hogy hasonló sérülést szenvedett el a balhátvéd, mint a Debrecen-meccsen Rudolf Gergely.

„Völgyi Dánielnek részleges külső oldalszalag-szakadása van a bal lábában. Az első diagnózis szerint öt-hat hét kihagyásra kell számítani nála, de ez alatt az időszak alatt is végezhet speciális munkát. Jövő hét elején újabb vizsgálatokra lesz szükség, akkor dől el, hogy meg kell-e operálni vagy sem. Most úgy tűnik, hogy arra van nagyobb esély, hogy nem. A játékos hamarosan egy speciális injekciókúrát is kap. Ugyanezt Rudolf Gergely már megkapta, akinek hasonló problémája van. Neki most négy nap teljes pihenőre van szüksége, ezután pedig négy napig csak egyenes vonalú mozgást végezhet. Ha ezen is túl van, akkor már megkaphatja a teljes terhelést" – mondta el Holanek Zoltán.

Mindez azt jelenti, hogy fél csapatra való kulcsjátékos esik ki a Honvéd ellen Pintér Attila keretéből, hiszen Völgyi és Rudolf mellett az edző nem számíthat idén már sem Koltai, sem Takács játékára, Dudás ugyan már a csapattal edz, de még nincs abban az állapotban, hogy bevethető legyen, míg Kamber részleges comb-izomszakadás miatt a hétvégén még nem játszhat.

Pintér Attila: „Nagyon jó eredményei vannak a Honvédnak, hiszen mind a Ferencváros, mind a Videoton ellen is győzni tudtak, de egy kis kétarcúságot is érzek bennük. Azt gondolom, vannak olyan pontjaik, amit ki tudunk használni a győzelmünk érdekében, ezt meg is kell tennünk, hogy három ponttal érkezzünk haza."

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. Lacika62 2013. november 05. 07:41
    „18.20.22. BudaiKr 2013.11.04. Melegszik a levegő .... Lázba jöttél...”
  • 23. xverax 2013. november 04. 20:25
    „ettől még nem lesznek focisták a srácok :D
    különben meg ki vagy hogy eldöntöd ki kell és ki nem?
    kár válaszolni, az ostoba agyad nem ért semmiből :D
    hulladék az a jó szó..”
  • 22. BudaiKr 2013. november 04. 19:23
    „21. xverax 2013.11.04. 18:48

    te nem is kelesz oda kicsi!”
  • 21. xverax 2013. november 04. 18:48
    „20. BudaiKr 2013.11.04. 17:56
    pontosan leírtad a mai taktikát, rúgjál bele, ha lehet arra amerre csapattársad van,
    ha nem megy semmi vész, fuss utána és szerezd vissza.
    ha feléd jön a labda, próbáld meg lekezelni, lehetőleg úgy hogy ne pattanjon el 2-3 méterre...
    ha nem megy szaladj utána és szerezd vissza.... :D :D
    ennyit tudtok, és ez elég volt a bajnokság megnyeréséhez, végül is a többi is ugyanolyan rossz.
    ettől még sosem voltatok és lesztek focisták, csak "sztárok".
    lassan már csak az a pár ember hiszi el, aki a csapathoz tartozik!”
  • 20. BudaiKr 2013. november 04. 17:56
    „19. vadfruttik 2013.11.04. 15:58

    jól vagy kicsi? neked gondolom annyi a foci hogy rugjál bele fuss utánna.”
  • 19. vadfruttik 2013. november 04. 15:58
    „BudaiKR:"még nem ismerték meg a játék stillust.".....a 13.fordulóban...bruhahahahahaha”
  • 18. BudaiKr 2013. november 04. 08:38
    „amikor tavaj 10 pontal vezettünk és be csuszott egy döntetlen a mocskoskodok már akkor kárörvendeztek hogy el ment a bajnokság. most már megin ezt hallani pedig hól van még a vége? miért kell már most feladni és a Csapat ellen szurkolni? a vidi kikapott a tökutólsótol mégse hallani azt hogy ott egyöl mindenkit kiakarnak rugni.”
  • 17. alacska 2013. november 04. 08:23
    „Támadó játék 0 ! Miért nem kapott a kezdőben lehetőséget Martinez, miért a fakóban játszik Lázok akiért "harcoltak" ? Mit lát Pintér Mevoungoauban , küzd, harcol , de nem tud passzolni. Pátkai, Varga árnyéka az előző évi önmagának. Az NBI-es góllövő listán még olyan győri sincs aki legalább már 3 gólt rugott volna- ez minősíti a csatárokat / melyek nincsenek /”
  • 16. Lacika62 2013. november 04. 07:16
    „Kritikán aluli a pálya minősége... Gyenge teljesítmény, őrüljünk az 1 pontnak....”
  • 15. csikar 2013. november 04. 06:19
    „Donnerwetter lassú, körülményes. Mulungu ahány labdát szerez annyit ad el. Svepes nem segíti a támadásokat, bizonytalan, mint Kamerád. Varga szeleburdi, Andrics hangulatember. Láng fél a labdától. Dinjár nem tud védekezni. Ennyi.
    A cserék jobbak voltak a kezdőknél. Ez kinek a hibája?”
  • 14. szetya 2013. november 03. 21:05
    „nekem az nem tetszik,mindig meg tudjuk magyarázni,hogy mit kellett volna hogyan,de rendes keret nincs,égetjük magunkat,a győrieket a "profi" játékosokkal,a lehet-talán -majdnem játékkal.
    senki nem tudja felvállalni,hogy szinte úgy néz ki,egy véletlen szerencsés módon nyertünk Bajnoki címet és mindenki ahhoz képest méri meg a játékot,játékosokat,csapatot,edzőt.semmivel nem lett jobb az eto kerete,s ez látszik is az eredményeken.középmezőnybeli játék,és csodálkoznak az emberek a nemzetközi játék,szereplésről....néhol nem nb1-es játékot produkálva
    és igen mivel az eto nem használta ki a lehetőséget én is kritizálom a csapat játékát,de sajnos csak az alapján,amit láttam a tv-ben,gondolom "élőben" mindenki máshogy látta”
  • 13. Mazzola 2013. november 03. 20:46
    „Csak 2000 nezöt erdekelt ez a csetles-botlas. Ez mindent megmagyaraz.”
  • 12. t-m 2013. november 03. 20:38
    „Már sokadszor nem tudják kihasználni a többiek botlásait, így a kupa szereplést érő helyek fényévnyire kerültek,és
    ahogy elnéztem nem is igen fognak közeledni.”
  • 11. bélanéni 2013. november 03. 20:37
    „CSAK A KISPEST!!!”
  • 10. szetya 2013. november 03. 20:35
    „Budai Krisztián!

    ...legyél szíves,csak azt ne mond,hogy tetszett a játék,egy Bajnok csapattól.
    szánalmas volt a játék,és őrüljünk az X-nek!!!
    szabályok ide-oda....”
  • 9. xverax 2013. november 03. 20:25
    „egyszerűen senkik vagytok, semmi tudás... legyen ez elég, örüljetek ennek :D”
  • 8. BudaiKr 2013. november 03. 19:29
    „7. xverax 2013.11.03. 19:19

    kérd meg anyukádat kicsi hogy magyaráza el a szabályokat”
  • 7. xverax 2013. november 03. 19:19
    „:D pedig sokszor úgy látszik....
    nézem, de nem csalódtam, semmit nem értek! ész nélküli összevissza játék ez!
    szerencsétlenek”
  • 6. BudaiKr 2013. november 03. 18:33
    „5. xverax 2013.11.03. 18:09

    ez nem nöi foci kicsi...”
  • 5. xverax 2013. november 03. 18:09
    „vagy még nem ismerték meg a játék stillust.

    :D hát van olyan? lehet ők még tudnak passzolni, gólt lőni, labdát kezelni,
    s míg el nem felejtik nem játszanak? szerencsétlen...”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mutai megvédte címét a New York Marathonon

A nőknél az olimpiai ezüstérmes, kenyai Priscah Jeptoo diadalmaskodott. Tovább olvasom