Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Egy meccsre a sikertől

Mindössze 60 perc választja el az EHF-kupa-győzelemtől a Graboplast-ETO-t.

A Graboplast-ETO múlt hétvégén 27–21-re legyőzte a Cornexi-Alcoát a női EHF-kupa „magyar" fináléjában, s ezzel nagy lépést tett a kupa megszerzése felé. Róth Kálmán vezetőedző elmondta: lépéselőnyben vannak riválisukkal szemben, s ezt szeretnék is megtartani a visszavágón.

„Nyugodtan játszhatunk vasárnap, s ha az első meccsen tapasztalt védekezést meg tudjuk ismételni, valamint a támadójátékunkban sikerül előrelépnünk, akkor biztosan nem lesz gond a második találkozón. Természetesen nem arra készülünk, hogy megőrizzünk a hat gólból egyet, sokkal inkább győzelemre játszunk, hiszen nincs félnivalónk. Úgy gondolom, játékosállományunk erősebb, ami persze nem azt jelenti, hogy lebecsülné bármelyikünk is a Cornexit. Az első meccsen megtapasztalhattuk, hogy Sitiék egy-egy megingásunkat milyen jól használják ki" – mondta Róth Kálmán.

A találkozót egy teljesen új környezetben, a székesfehérvári jégcsarnokban kialakított kézilabdapályán rendezik. A győriek szombaton egy edzés erejéig ismerkedhetnek a körülményekkel.
„Természetesen az EHF szabályai két azonos nemzetbeli csapat esetében is érvényesek, azaz egy edzéslehetőséget mindenképpen biztosítani kell. Remélhetőleg ez a foglalkozás elég lesz arra, hogy megfelelő tapasztalatot szerezzünk, bár nem hiszem, hogy ilyen szinten ez sokat számít már."

Gondot okozhat Győrött, hogy az első mérkőzés óta Görbicz Anita nem nagyon tudott edzeni. Mint ismeretes, a győri irányító és a fehérváriak kapusa, Sugár Tímea összecsúszott, minek következtében Görbicz korábban műtött térdében a szalagok megsérültek. Játéka kérdéses, de Győrött remélik, vasárnapig rendbe jön a „karmester".
Vad és veszélyes taktika

Az ötödik hely megszerzése szempontjából sorsdöntő mérkőzésen lép ma 17 órakor pályára a Tento-ETO az Elektromos otthonában. Tóth László, a győriek vezetőedzője gondokkal küszködik, hiszen Szalafai térdéből a héten már kétszer kellett leszívatni a vizet. Konkolyt a debreceni klinikán vizsgálták, míg Németh T. bokája a csütörtöki edzésen kifordult. A szakvezető mindezek ellenére bizakodik, hogy az általa vadnak és veszélyesnek titulált új taktikával meglepi ellenfelét a csapat, s szép győzelemmel búcsúztatja két távozó játékosát, Herbertet és Tatait.
Simona Gogirla a visszavágón is sokat tehet a Graboplast-ETO kupagyőzelméért.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alonso indul az első helyről Monacóban

Fernando Alonso várhatja a legkedvezőbb pozícióból a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság… Tovább olvasom