Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Egy jó negyed

Röhnisch- Foton Sopron Szekszárd 58 43 (21–16, 10–14, 16–4, 11–9) Sopron, NB I-es női mérkőzés a 7. helyért, 100 néző. V.: Papp, Czifra.

Közel két percet kellett várni az első kosárra, ám Dénes triplája után „beindult" a két csapat. Burgmann nagyon elkapta a fonalat, így az ő ponterőssége révén vezetett a Foton. A negyed második felében átmenetileg fordított a Szekszárd, ám a szakasz két Szőke-triplával és ötpontos hazai vezetéssel zárult. A második negyed közepén, nyolcpontos vezetésnél gödörbe került a soproni csapat, ajtó-ablak ziccert hagytak ki a hazaiak. A Szekszárd feljött egy pontra a szünetig.

A harmadik negyedben aztán eldöntötte a meccset a soproni csapat. Felpörgették, felgyorsították a játékot a hazaiak, és egy 13–0-ás „részhajrát" kivágva, Radnóty vezérletével jelentős előnyre tettek szert. Dénes kitűnően tartotta ekkor Vilutytét. A zárószakaszban már csak előnyük megtartására vigyáztak a hazaiak, ekkor bosszantó hibák mellett néhány látványos akciót is vezettek, s a végeredmény: a harmadik negyedben nyújtott lehengerlő játékukkal biztosan nyerték az első mérkőzést.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gólkirályjelölt újra betalált

A Matáv Sopronnak – bár vezetett – meg kellett elégednie egy ponttal az Újpest elleni… Tovább olvasom