Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Egy hűséges soproni óriás

Pintér Mihály, az Ászok-SMAFC kosarasa Sopronban képzeli el jövőjét. Éppen lábadozik betegségéből.

Pintér Mihály, az Ászok-SMAFC kosarasa Sopronban képzeli el jövőjét. Jelenleg betegségéből lábadozik, de már készül a visszatérésre.
Néhány hete még Bokor Ákos, a Soproni Ászok-SMAFC NB I-es A csoportos férficsapatának elnöke arról beszélt, hogy az utánpótlásgárdában két 210 centiméter magas fiatalember is abban reménykedik, hogy bekerül az NB I-es csapatba.

Közülük néhány nappal ezelőtt ifj. Kinter György úgy döntött, távozik Sopronból. A 18 éves Pintér Mihály viszont hűséget fogadott a leghűségesebb magyar városnak.

„Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában a napokban fejeztem be tanulmányaimat. Jól érettségiztem, ami pedig a jövőmet illeti, profi kosárlabdázó szeretnék lenni, mégpedig itt, Sopronban. Hét éve kosárlabdázom, kétszázhét centiméter magas centerjátékos vagyok. Igaz, hogy egyelőre csak az utánpótlás mérkőzésein tudom érvényesíteni a magasságomat, de bízom abban, idővel bekerülök Sterbenz László csapatába is."

A fiatal játékos természetesen figyelemmel kíséri az NBA mérkőzéseit is. Tim Duncan, a San Antonio centerjátékosa a példaképe.
„Duncan többek közt remekül védekezik, az edzéseken én is rengeteget gyakorlom azokat az elemeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ellenfelemet sakkban tartsam. De azt hiszem, ugyanez a véleménye edzőmnek, Katona Andrásnak is."

Pintér Mihály nemrégiben kórházba került, mert trombózist kapott az egyik karjába. Csaknem teljesen megbénult, de szerencsére már jobban van. Ugyan még hátravan egy MR-vizsgálat, azon derül ki, hogy mi lesz a folytatás.

Reméljük, mihamarabb viszontlátjuk őt a kosárlabdapályán.
Pintér Mihály reméli, rövidesen a felnőttek között bizonyíthat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tagadják az emberölést a Simon Tibor halálával vádoltak

A Fővárosi Bíróságon kedden megkezdődött Simon Tibor, egykori ferencvárosi válogatott futballista… Tovább olvasom