Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Egy győzelem sem segíthet

 Két forduló van hátra az NB I-es bajnokságból. A Győri ETO FC szombaton fogadja a Ferencvárost, majd az idény meglepetéscsapatához, a Siófokhoz látogat.
Alulmaradtak: lent böjte és salamon, fent Juhász, silva itt csak figyel.
Most lehetne még lelkesíteni, szurkolásra biztatni, hiszen a Fradi látogatása korábban mindig nagy esemény volt a városban. Ezúttal azonban ennek aligha van értelme. A nézőszám ugyanis sokkal beszédesebb minden írásnál.
A hétvégén a győri zöld-fehérek ismét vereséget szenvedtek. Az MTK Hungária az első negyvenöt percben „lerendezte" a mérkőzést. Varga Zoltán szakmai igazgató elmondta: érthetetlen számára, hogy együttese miért játszik most már sorozatban gyáván az első félidőben. Hiába próbálta a szünetben rendezni a sorokat a szakvezető, addigra már elment a „hajó".
A kép amúgy csalóka, mert hiába jönnek a keményebb szavak a szünetben, ha addigra már nagy a baj.
Nem biztos, hogy a „formajavulás" az ETO oldalán állt be, elvégre nyilván másként játszik egy csapat döntetlen állásnál, s megint másképp a tetemes előny birtokában. Nos, valahogy így volt ezzel az MTK is.
Győri oldalon érdekesség, hogy az olimpiai válogatottban remeklő Németh Norbert most már sokadszor nyújtott gyenge teljesítményt. A 29. percben le is cserélte őt a szakmai igazgató, bár nyilván volt választék, hiszen többen is idegenül mozogtak a pályán. Szerettük volna egyébként megkérdezni a tehetséges labdarúgót arról, mi az oka a kettősségnek, ő azonban elzárkózott a nyilatkozattól. Diplomatikusan csak annyit mondott, hogy nagyon bántja az eredménytelenség, s azon van, hogy már a következő fordulóban javítson.

Ennek leginkább a gárda mellett még kitartó szurkolók örülnének, de aligha kétséges, egy Fradi elleni győzelem sem oldaná meg a győri gondokat. Az ETO FC szerdán 17.30 órakor az Abda ellen játszik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schumacher kocsiját oltani kellett, de első lett Ausztriában

A tavalyi világbajnok Michael Schumacher nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, s ezzel pályafutása… Tovább olvasom