Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Egy félidő csoda, egy valóság

A továbbjutás szempontjából ki-ki meccs elején a pazar dobóformát mutató válogatottunk valósággal állva hagyta az oroszokat. Iványi korábbi Utah Starzz-beli csapattársa, Baranova hóna alól dobott kosarat, később Cserny és végre Károlyi is beemelt egy triplát.
Az oroszok ekkor csak büntetőkkel tudták tartani magukat, amit az is bizonyít, hogy első akciókosarukat a negyed közepén szerezték. Fel is jöttek 10–8-ra, de következtek Eördögh szép betörései és az EB-n eddig – ki tudja, miért – „jegelt" szegedi Kajdacsi ügyes megmozdulásai, így a mieink zárták előnnyel az első szakaszt.

A másodikat pedig a Kajdacsival kiegészített tavalyi Postással – Englert, Eördögh, Csákány, Papp – kezdte válogatottunk, s ez utóbbi ügyes találataival tartotta is előnyét. Miközben Sztyepanova szenvedett Kajdacsi mellett, Baranova és Szkopa jóvoltából tartotta a lépést a mieinkkel a palánkok alatt nyomasztó fölényben lévő Szbornaja. Amikor pedig már a mieink sarkában voltak az oroszok a félidő vége felé, Károlyi két, majd zárásként Iványi egy triplájával a mieink kétpontos vezetésével zárult az első félidő.

Amilyen kitűnő volt az első húsz perc, olyan kiábrándító a második. Ebben sajnos már az EB-n megszokott játékát nyújtotta együttesünk, rengeteg rossz dobással. Üde színfolt volt a soproni Horváth Zsuzsa bátor, eredményes játéka, labdát szerzett, blokkolt, triplát dobott, és ezzel a játékrész messze legjobb magyar kosarasává nőtte ki magát. Amúgy ekkor már nem tudtak a mieink mit kezdeni Sztyepanovával, így különösebb megerőltetés nélkül nyertek az oroszok.
Most aztán drukkolhatunk az ukránoknak, hogy verjék meg a belgákat, és ha ez sikerül, nekünk lapzárta után le kell győzni az exsoproniak, Zirková és Kovacová remek játéka által fémjelzett szlovákokat.
Mivel szomszédaink már továbbjutottak, nekünk a remény maradt, hogy a mi számunkra lesz tétje a találkozónak.

Vagyim Kapranov:
– A vártnál nehezebben nyertünk.

Rátgéber László:
– Jól kezdtünk, majd kiütköztek a hiányosságaink.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bokszgála és szépségverseny

Magyarország–Németország válogatott ökölvívó-mérkőzést rendeznek szeptember 24-én, szerdán 17… Tovább olvasom