Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

Egy ezüst, dupla boldogság

A soproni Babos Tímea és a győri Mikó Zsófia ezüstérmes lett a hollandiai Európa-bajnokságon.

Fantasztikus magyar és egyúttal megyei siker született az elmúlt hétvégén Hollandiában, Leenwardenben rendezett csapat Európa-bajnokságon, ahol a 14 esztendős lányok bizonyíthatták a tehetségüket. Babos Tímea, az SVSE és Mikó Zsófia, a Győri Tenisz Club versenyzője ugyanis ezüstérmet szerzett a kontinensviadalon.
Babos Csaba, Tímea édesapja, egyben edzője elmondta:
óriási sikernek értékeli a lányok teljesítményét.

„Közel hatvan ország képviselői közül lettek másodikak, ez fantasztikus, minden előzetes várakozást felülmúlóan szerepeltek. Sikerük értékét növeli, hogy a kemény pályán lejátszott mérkőzéseket követően szereztek ezüstérmet, pedig köztudott, hogy hazánkban kevés ilyen játéktér van. Ráadásul Timi egy komoly bokasérülésből felépülve játszott, szereplése az indulásig kérdéses volt. Külön örömet, dupla boldogságot jelentett számomra ez a siker, hiszen 1999-ben a másik lányom, egyúttal tanítványom, Zsuzsanna is bejutott a döntőbe ezen a versenyen. A lányok bebizonyították, hogy Európa élvonalába tartoznak."

Babos Tímea – aki hónapokig az Európa-ranglista második helyezettje volt – hozzátette: csapatban pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el.„Szép pályán, vadonatúj csarnokban játszottunk, ráadásul a fogadtatás is kellemes volt. Nem szállodában, hanem egy kedves holland családnál szállásoltak el bennünket. Legközelebb Portugáliában, Tunéziában és Olaszországban játszom." Berecz András, Mikó Zsófia edzője elmondta: a verseny selejtezője Minszkben volt egy héttel az Európa-bajnoki döntő előtt. A magyar lányok a szlovének és az ukránok legyőzése után kvalifikálták magukat a fináléba.

„Ott a szerbeket a nyolc között között három-nullra, a horvátokat pedig kettő-egyre verték meg. A döntőben aztán sajnos elfogyott az erejük, az oroszokkal már nem bírtak. A csapat pontjait a megyei lányok szerezték, hiszen Bulgakova Vaszilissza, az MTK versenyzője csak tartalékként szerepelt. 2005-ben már értek el hasonló sikert a lányok. Akkor tizenkét évesen elsők lettek, de a tornán Európa több csapata nem vett részt."
Mikó Zsófia társához hasonlóan pályafutása legrangosabb elismerését gyűjtötte be.

„A fináléra elfáradtunk, ráadásul az oroszok kemény pályán edzettek, s ez döntőnek bizonyult. Nem jártam még Hollandiában, de nagyon kellemes benyomásokat szereztem. Az ezüstérem átvétele után rögtön a szüleimet hívtam telefonon."
Mikó Zsófia (balról a második) és mellette Babos Tímea  szép sikert értek el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eördögh edzésben

Vasárnap, bő két és fél hónappal kislánya megszületése után ismét edzésre jelentkezett Eördögh Edit.… Tovább olvasom