Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Egy év múlva kezdődik az olimpia

Pontosan egy év múlva, 2008. augusztus 8-án, helyi idő szerint este 8 óra 8 perckor kezdődik a pekingi olimpia. Ebből az alkalomból nagyszabású ünnepségsorozat veszi kezdetét Kínában. A magyar sportvezetés kilenc sportágban remél aranyérmet.
„Szeretnénk jelezni a világnak, szívesen látunk mindenkit, tárt karokkal fogadjuk a vendégeinket Pekingben az olimpia alkalmából. Igyekszünk már most fokozni a hangulatot itthon és külföldön egyaránt" – mondta Csao Tung-vu (Zhao Dongwu), az olimpiai szervezőbizottság kulturális programokért felelős vezetője abból az alkalomból, hogy mához pontosan egy évre kezdődik Pekingben a XXIX. nyári olimpia.

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, illetve az ötkarikás mozgalom több más vezetője szintén ott lesz a rendezvényen, melyre meghívást kaptak a nemzeti olimpiai bizottságok is. Rogge ez alkalommal személyesen adja át a játékokra szóló meghívót a tagszervezetek küldöttségeinek.
Öt kabalafigura

Az öt karika jegyében öt alakot választottak ki a szervezők a pekingi olimpia kabalafigurájának: Pej Pej (Bei Bei) egy kék hal, Csing Csing (Jing Jing) egy fekete panda, Huan Huan (Huan Huan) a vörösen égő olimpiai láng lelke, Jing Jing (Ying Ying) sárgás színű tibeti antilop, míg Ni Ni (Ni Ni) a zöld fecske.

Az angol átiratban az öt alak nevének első tagjait összeolvasva (Bei-Jing-Huan-Ying-Ni) azt jelenti: Peking üdvözöl téged.

A kabalafigurák Kína állatvilágát, a színek pedig a földrészeket  szimbolizálják.

A létszámot tekintve olimpiai csúcs született, hiszen ilyen sok kabalát még egyik játékokon sem vonultattak fel. Az eddigi „rekordot" a 2000-es sydneyi nyári, valamint a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpia tartotta három-három kabalával.

A szervezők nem titkoltan bíznak abban, hogy a figurákkal díszített olimpiai emléktárgyakból származó bevétel ugyancsak rekordot ér el.

Hatalmas az érdeklődés

Egy német felmérés szerint egyébként sehol sem várják akkora érdeklődéssel a jövő évi pekingi olimpiát, mint a rendező Kínában.

Az 1,3 milliárdos népességnek több mint háromnegyede mutat érdeklődést az ötkarikás seregszemle iránt – egy évvel ezelőtt ez az arány még csak kétharmad volt –, melynek népszerűsége így utolérte a labdarúgó-világbajnokságét.

A képzeletbeli rangsor második helyén Japán áll, ahol az emberek 69 százaléka tekinti az olimpiát a legnagyobb sporteseménynek.

Ami a játékok európai megítélését illeti, Németországban 64 százalék várja már a kínai olimpiát, a spanyoloknál viszont mindössze 38 százalék. Az Ibériai-félszigeten a világbajnok Fernando Alonsónak köszönhetően a Forma–1-et kíséri a legnagyobb érdeklődés.

Magyar éremálmok

A Magyar Olimpiai Bizottság összesítése alapján kilenc sportág vezetése számol azzal, hogy aranyérmet szerez az egy év múlva kezdődő pekingi olimpián. Amennyiben teljesülnek a jelentős optimizmusról tanúskodó elvárások, a magyar csapat 11–12 első hellyel és 22–24 medállal térhet haza az ötkarikás játékokról.

A szövetségek terveit összesítve az derül ki, hogy 234–258 sportoló képviselheti a piros-fehér-zöld színeket Kínában és ők 196–233 olimpiai pontot szerezhetnek.

A sportágak közül az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, az evezés, a kajak-kenu, az öttusa, az úszás, a vízilabda és a vívás számol aranyéremmel. Közülük egyedül a kajak-kenu tervez többet, szám szerint három-négy első helyet.

Ötvenegy magyar szerzett indulási jogot

Egy évvel a pekingi olimpia kezdete előtt 51 ötkarikás indulási jogot szereztek a magyar sportolók. Öttusában a férfiaknál már hárman gyűjtöttek kvótát, de csak ketten állhatnak majd rajthoz, a döntést a sportági szövetség hozza meg.

Kvótások, öttusa (3): (egy nemzet nemenként maximum két-két sportolót indíthat az olimpián) Horváth Viktor, Tibolya Péter, Balogh Gábor, Vörös Zsuzsanna. Sportlövészet (5): Sidi Péter (puskaszámok), Gerebics Roland (dupla trap), Tóth Anita (puskaszámok), Csonka Zsófia (pisztolyszámok), Igaly Diána (skeet). Vitorlázás (1): Gádorfalvi Áron (szörf, RS:X). Vízilabda (13): férfiválogatott (13 játékos).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A felnőtteknél taroltak a soproniak

Viharos, kavargó szélben rendezték Sopronban a Zsebpénz-
kupa nemzetközi BMX-viadalt. A… Tovább olvasom