Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Egy amerikai bunkó? Shane Tusup magyarul kért elnézést az Év sportolója gálán - itt a teljes beszéd!

Az edző feleségének, Hosszú Katinkának megköszönte, hogy akkor is bízott benne, amikor senki más. Katinka is megszólalt a kapcsolatukról.
Az edzők és szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Hosszú Katinka edzője, Shane Tusup győzött az Év sportolója gálán, aki magyarul elmondott beszédében elnézést kért azoktól, akik kiálltak mellette, mert - mint mondta - sokakat megbántott a viselkedésével. Leszögezte: elfáradt, kimerült és sokat hibázott.

"A sok munka közben nem vettem észre, hogy példaképpé kellene válnom, hogy ami korábban belefért, ma már nem fér bele" - fogalmazott.

Feleségének, Hosszú Katinkának megköszönte, hogy akkor is bízott benne, amikor senki más.
    
"A világbajnokság nagyobb csoda volt, mint az olimpia, de eljutni is nehezebb volt addig" - hangsúlyozta. - "Köszönöm azoknak, akik szerint negyedszer is megérdemlem ezt a díjat, gondolom, inkább szakmai érvek szóltak mellettem, mint a szimpátia. Idén azon fogok dolgozni, hogy ez megváltozzon. Köszönöm, Magyarország!"

Shane természetesen erős akcentussal, olykor nem teljesen érthetően beszélt a díjátadón. A teljes szöveget azonban a Facebook-oldalán is megosztotta:


Úgy tűnt, felesége, Hosszú Katinka - akit hatodszor választottak Az év női sportolójának - többször meghatódott Shane beszéde alatt. Katinka az M4-nek adott interjúban ismét megerősítette, hogy kapcsolatuk jelenleg nehéz időszakon megy keresztül, ezért több időt kell szakítaniuk egymásra, jobban kell figyelniük a másikra, de dolgoznak a megoldáson.

Azt is elmondta, hogy 2017-ben rengeteg minden történt velük, aminek csúcspontja a nyári világbajnokság volt, olyan élmény, amit nem könnyű feldolgozni. A rengeteg izgalom után kicsit elfáradtak, ezért megpróbálnak visszavenni a tempóból és háttérbe vonulni. Éppen ezért az év végén adott magának két hét pihenőt, hogy megemészthesse az elmúlt év sikereit és kudarcait.

A teljes beszélgetés itt látható.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Év sportolója gála - A Győri Audi ETO KC nyerte el a díjat a hagyományos csapatsportok kategóriájában

Az Év sportolója gála - A Győri Audi ETO KC nyerte el a díjat a hagyományos csapatsportok kategóriájában
Az év legjobbja a hagyományos csapatsportokban a női kézilabda Bajnokok Ligája-győztes és magyar… Tovább olvasom