Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Egervári: a magyar válogatott sorsa a saját kezében van

A magyar válogatott hat mérkőzésen szerzett 11 pontjával a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában a holland válogatott mögött és a román előtt.
Négy fordulóval a világbajnoki selejtezősorozat vége előtt még mindig továbbjutást érő helyen áll a magyar labdarúgó-válogatott, saját kezében van a sorsa, és ezt nem is akarja onnan kiadni - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány az M1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön.

A tréner arra a felvetésre, hogy az 1-1-es döntetlennel végződött keddi, törökországi mérkőzésen nagy rizikó lett volna-e, ha a románok elleni hazai mérkőzéshez hasonlóan egy helyett két csatárral játszik végig a csapat, vagy az egyenlítés után mind a két támadó fennmarad a pályán, úgy reagált, hogy több játékos kisebb-nagyobb problémával küszködött, emiatt volt óvatos.

"Amikor hátrányba kerültünk, rögtön beküldtük Bödét, az egyenlítésünk után pedig azért hoztuk le a két mérkőzés küzdelmeibe belefáradt Szalait, és küldtük pályára helyette Eleket, hogy megerősítsük a középpályát. Óvatos döntés volt, de meggyőződésünk volt, hogy csak így tudjuk kivédekezni az utolsó negyedórát" - fogalmazott a tréner.

Egervári Sándor szerint a török válogatott valamivel erősebb, mint a román, amellyel pénteken, Budapesten játszott 2-2-es döntetlent az együttese.

"A török válogatottat az egyéni képességek terén jobb játékosok alkotják, a románok talán egységesebben tudnak játszani" - árnyalta aztán a képet a kapitány.

Szó esett arról is, hogy a magyar válogatott futballistáinak egy része nem kap rendszeres játéklehetőséget klubcsapatában. Ezzel kapcsolatban a szakvezető úgy fogalmazott, hogy nem lehet előre megmondani, mi lesz a helyzet az ősszel, mindenesetre szerencsés lenne, ha azok a játékosok, akik keveset játszanak, olyan csapatokhoz kerülnének a nyáron, amelyekben több lehetőséget kapnak.

A magyar válogatott hat mérkőzésen szerzett 11 pontjával a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában a holland válogatott mögött és a román előtt. A nemzeti együttes szeptember 6-án Romániában lép pályára, szeptember 10-én fogadja az észteket, majd október 11-én Hollandiában játszik, október 15-én pedig idehaza az andorraiakkal szemben zárja le a sorozatot.


Olvasóink írták

  • 2. ATX 2013. március 28. 18:01
    „Ne legyünk túl optimisták! Akkor sokan fognak (ismét) csalódni!”
  • 1. gonzo 2013. március 28. 14:08
    „Saját kezükben van,az én olvasatomban ez azt jelenti,hogy csak rajtuk múlik.Tehát,ha akarják lesz siker,ha nem akkor nem.Ilyen egyszerű ez a kapitány szerint.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robin van Persie a Manchester Unitedből vonulna vissza

Robin van Persie, a Manchester United holland válogatott labdarúgója jelenlegi csapatában maradna… Tovább olvasom