Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Egerben folytatja pályafutását Cseh László

Az Egri Úszó Klubhoz igazolt, s márciusban ott kezdi meg felkészülését Cseh László, akinek célja az olimpiai bajnoki cím megszerzése - hangzott el az egri önkormányzat sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszó elmondta: szerződése lejárta után, decemberben távozott nevelőegyesületétől, a Kőbánya SC-től, azóta Törökbálinton edz gyerekkori trénerével, Plagányi Zsolttal. Az ő segítségével talált rá az egri klubra is, amellyel szerinte sikeresen felkészülhet a 2016-os riói olimpiára - tette hozzá. Cseh László kijelentette: legfontosabb célja az olimpiai bajnoki cím megszerzése.

Habis László, Eger fideszes polgármestere úgy fogalmazott: nagy öröm és büszkeség Eger számára, hogy segítheti a világklasszist a felkészülésben. Hangsúlyozta: Cseh László példakép lehet az egri fiatal úszók számára, és az egri úszósportot újra az "élvonalba repítheti". Habis László elmondta: az egri közgyűlés csütörtökön egyhangúlag megszavazta, hogy négymillió forinttal támogatja Cseh László felkészülését, de mint hozzátette, az idén 12 millió forint szükséges az úszó edzésprogramjához, ezért több szponzorral tárgyalnak a maradék összeg előteremtéséért.

Plagányi Zsolt, az olimpikon edzője kijelentette: az eddigi alapozó edzések sikeresek voltak, versenyzője továbbra is motivált és nyitott az új módszerekre.

Cseh László a hétvégén Luxemburgban versenyez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Afrika Kupa - Guinea sorsolással jutott negyeddöntőbe

Sorsolással Guinea labdarúgó-válogatottja jutott negyeddöntőbe az Egyenlítői-Guineában zajló Afrika… Tovább olvasom