Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Edzőtáborban a Graboplast-ETO

Luxemburg után Tatán, majd Győrújbaráton készül a Graboplast- ETO. Jövő szerdán kezdődik a női és a férfibajnokság. Sokan vásároltak bérletet az új szezonra.
Hazaérkezett Luxemburgból a Graboplast-ETO csapata. Mint arról már beszámoltunk, a rangos nemzetközi tornán negyedik lett az együttes. A három olimpikon, Sirina Irina, Görbicz Anita és Mehlmann Ibolya mellett sérülés miatt Herr Orsolya és Bognár Barbara is hiányzott. Kint aztán kidőlt a sorból Monika Kovacicova és Vérten Orsolya is.
Mindketten combizomhúzódással bajlódtak. Egyikük állapota sem súlyos, de a rásérülés veszélye miatt inkább pihentek a torna második felében.
Túl sok időt egyébként nem tölt el Győrben a társaság, ma ugyanis a tatai edzőtáborba utazik egy rövid összetartásra.

– A két új játékos és a három olimpikon még nem sokat találkozott egymással, így most alkalom adódik arra, hogy a pályán és azon kívül is jobban összerázódjon a társaság – indokolta a tatai „kiruccanást" Vanyus Attila, az ETO KC elnöke. – Sok idő nincs, hiszen jövő szerdán már bajnoki mérkőzése lesz az együttesnek.

Addig azért még egy nemzetközi tornán szerepel az együttes, mégpedig Győrújbaráton. Az NB I/B újonca a felkészülés lezárásaként rangos viadalra hívta meg a Graboplast-ETO-t, valamint a bajnok Dunaferrt és az osztrák Wiener Neustadt gárdáját. A pénteken 16 órakor kezdődő programban először a győri és dunaújvárosi olimpikonokat köszöntik a házigazdák, majd 16.30-tól kezdődnek a 2x20 perces mérkőzések. Előbb a Győrújbarát és a Dunaferr mérkőzik egymással, majd a Graboplast-ETO a Wiener Neustadttal. Ezt követően a vesztesek a harmadik, a győztesek az első helyért játszanak.

A férficsapat, a Tento-ETO szintén jövő szerdán kezdi az új szezont. Tóth László együttese a Pestszentlőrinc-Elektromos otthonában vendégeskedik a nyitófordulóban. A gárda számos edzőmeccsel készült az új idényre, s szerencsére komolyabb sérülés nélkül átvészelte a felkészülést. Az utóbbi napokban Józsa Dávid bajlódott hasfalhúzódással, de várhatóan szerdáig rendbe jön az átlövő.

Vanyus Attila a bérletekkel kapcsolatosan elmondta, rekordszámú belépőt sikerült eladni, a tavalyi négyszázhoz képest idén több mint húsz százalékkal nőtt a bérletesek száma, jelenleg 530-an váltották meg éves belépőiket, s szerdáig még nőhet ez a szám.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamar elszálltak a magyar remények

12. perc: Huszti egy ártalmatlannak látszó szituációban lekönyökölte Srnát, ezért az angol… Tovább olvasom