Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Duplázott a lengyel futó

Gyõrbe érkezett a Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaraton mezõnye. Az elsõ naphoz hasonlóan Jaroslaw Janicki végzett az elsõ helyen.

Jaroslaw Janicki
Fantasztikus hangulat és lelkes szurkolók fogadták tegnap délután a győri Rába Quelle-fürdő előtt a 17. Bécs–Pozsony–Budapest Samsung Szupermaraton résztvevőit. Először a váltócsapat tagjai értek célba, őket követték az emberfeletti teljesítményt nyújtó egyéni indulók. A verseny második napján a 84 kilométeres Pozsony– Győr távot kellett teljesíteniük a futóknak. Meglepetés nem született.

Az első naphoz hasonlóan ezúttal is a lengyel Jaroslaw Janicki végzett az első helyen, megelőzve honfitársát, Tomasz Chawawkót. A nőknél ismét a címvédő német Maria Bak nyer t. A magyar versenyzők közül az hatszoros győztes Bogár János (EVSC) teljesített a legjobban, az ötödik helyen zárta a második napot 6:30.43 órás időeredménnyel. Bogár elmondta: „Nehéz volt versenyezni, az erős szél nagyon zavaró volt.

A táv eleje és a vége jól sikerült számomra, a középső szakasz viszont már kevésbé. Az időeredménnyel elégedett vagyok, jobban futottam, mint egy éve. Az a célom, hogy a legjobb magyar futó legyek a végelszámolásnál ." A szupermaraton ma 10 órától folytatódik a Győr–Tata útvonalon. A Komárom-Esztergom megyei városig 60,5 kilométert kell megtenniük a futóknak. A viadalhoz minden évben kapcsolódik a Mini BB, azaz a Bőny és Bábolna közötti 8800 méteres egyéni és váltóverseny.

A rajt szintén 10 órakor lesz a faluközpontból. A váltóknál a férfiak mezőnyében a Dover Nyelviskola, míg a nőknél a Starking Kft. volt a legjobb. Eredmények, 2. nap (Po - zsony–Győr, 84 km), férfiak: 1. Jaroslaw Janicki (lengyel) 6:09.55 ó, 2. Tomasz Chawawko (lengyel) 6:14.35, 3. Anatolij Kruglikov (orosz) 6:15.30. Nők: 1. Maria Bak (német) 7:07.52 ó, 2. Kalinina Ludmilla (orosz) 7:33.57.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Debrecen-Rába Quelle 36-28

A debreceniek az első félidő derekán 10–10 után elléptek és ezt követően… Tovább olvasom