Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Duna Takarék ETO: a kupagyőzelem után a bajnoki cím a cél

Története során először lett kupagyőztes a győri Duna Takarék ETO futsalcsapata, miután múlt pénteken egy fantasztikus hangulatú fináléban
Története során először lett kupagyőztes a győri Duna Takarék ETO futsalcsapata, miután múlt pénteken egy fantasztikus hangulatú fináléban – az ETO-t több száz drukker buzdította a helyszínen – legyőzte a Cső-Montage gárdáját.

A győriek szakmai igazgatója, Kozma Mihály elsősorban a csapatot elkísérő szurkolók szerepét méltatta:

„Örülök, hogy egyre többen érzik magukénak a csapatot, amely igyekszik is kiszolgálni ezt a tábort. A szurkolás óriási erőt adott a fináléban, amelyet magabiztosan nyertünk meg. A sikerrel bebizonyosodott, hogy ahol van minőség, lesz szurkoló és akadhat szponzor is. Ahol pedig van támogató, komoly célokat lehet megfogalmazni és elérni. Jó úton járunk, hogy Győr a hazai futsal egyik fellegvára legyen."

Érdekesség, hogy Kozma Mihály edzőként korábban épp a Cső-Montage-zsal nyert háromszor is Magyar Kupát.

„Számomra mindegyik győzelem fontos. Utóbbi, a győriekkel elért siker hasonló, mint amikor az Üllővel először nyertünk. A Cső-Montage a mostani ETO-hoz hasonló feltörekvő együttes volt, amely aztán berobbant az élvonalba."

A zöld-fehérek nem titkolt célja, hogy a kupagyőzelem után a bajnoki címet is megszerezzék.

„Önbizalom-növelő sikert arattunk Móron, egyre jobban összeérik és erősebb lesz ez a csapat, és ezt az ellenfelek is érzik. Nem is szeretnénk megállni s a bajnokságban is elsők akarunk lenni."

Olvasóink írták

  • 2. maciúr 2010. április 06. 18:23
    „Köszönjük Misi bácsi a méltató szavakat. Mi a csapat mögött állunk és szurkolunk! Irány a bajnoki cím!”
  • 1. gólkirály 2010. április 06. 09:32
    „Ha remek a csapat, ha remek a szurkolótábor, akkor remek lesz az eredmény is! Ennyire egyszerű...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felsőházban a Soproni KC

A soproniak kezdőötösében helyet kapott Matthew Knight is, aki sérüléséből felépülve vállalni tudta… Tovább olvasom