Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Dudás Ádám-Orbán Adrienn: eljegyzés címvédés előtt

Dudás Ádám szerint párja nemcsak csinos nő, de a pályán és a magánéletben egyaránt határozott személyiség.
Duplán emlékezetes az elmúlt hét Orbán Adrienn számára. Az Audi-ETO női kézilabdacsapatának jobbszélsője ugyanis amellett, hogy vasárnap óta kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek vallhatja magát, immár menyasszony is. Párja, a Győri ETO FC-ben futballozó Dudás Ádám ugyanis a négyes döntő előtti napokban megkérte a válogatott játékos kezét.

Mint azt a boldog pár elmondta a Kisalföldnek: egymásban megtalálták az igazit, s azzal válna még teljesebbé a boldogságuk, ha az újdonsült vőlegény is hozna haza egy aranyérmet. Tavaly sikerült, hiszen az ETO FC bajnok lett, jelenleg három pontra vannak a zöld-fehérek attól, hogy a hátralévő három fordulóban utolérjék a listavezető Debrecen csapatát.

Újabb aranyat is ünnepelnének

Orbán Adrienn duplán örülhet. Futballista vőlegénye, Dudás Ádám eljegyezte, ráadásul kézicsapata, az Audi-ETO megvédte BL-elsőségét, leiskolázva a montenegrói Buducnost Podgoricát.

Teljes a boldogság Dudás Ádám és Orbán Adrienn között.
Teljes a boldogság Dudás Ádám és Orbán Adrienn között.


Titkot osztott meg lapunkkal Dudás Ádám, a Győri ETO FC labdarúgója. Nem vasárnap a fővárosi Papp László Arénában jegyezte el kedvesét, Adriennt, hanem azt már napokkal korábban megtette otthonukban.

– Kicsit meglepődtem, amikor Ádám szertartásosan térdre ereszkedve kérte meg a kezemet – emlékezett Adrienn, aki a Buducnost elleni Final Four-döntőben parádésan játszott a 27–21-re végződött találkozón, melyen négy gólt is szórt. Elárulta, mindent kedvel a vőlegényében, ami miatt egy jóképű futballistát szerethet egy nő. Esküvőről, gyermekáldásról ugyan még nem esett szó közöttük, ám Adrienn ennyire nem is szaladna előre, hiszen pályafutását még hosszú időre tervezi. Többek között szeretne ott lenni a riói nyári olimpián.

Egyébként remek egyezés lenne, ha a győri futballcsapat ugyanúgy kiharcolná a magyar bajnoki címet, mint tette azt tavaly, amikor az újdonsült menyasszony BL-t nyert, Ádám pedig NB I-es diadallal válaszolt.

– Hétfőn, mindkettőnk pihenőnapján beszéltünk arról is, mennyi esély van arra, hogy én újra magyar bajnok legyek, azaz megelőzzük a Debrecent. Adriennel abban maradtunk: ötven-ötven százalék – mondta a vőlegény, aki hozzátette, párja nemcsak csinos nő, de a pályán és a magánéletben egyaránt határozott személyiség, ami tökéletes kombináció.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL győzelem: Eduarda Amorim örömében magyarul nyilatkozott

Az Audi-ETO brazil átlövője, ahol pályára lép – legyen szó válogatottról vagy klubról –,… Tovább olvasom