Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Drámai futam

A vasárnapi Japán Nagydíj izgalmairól mindent elmond, hogy Räikkönen a 17. helyről rajtolva nyert.

A vasárnapi Japán Nagydíj izgalmairól mindent elmond, hogy Räikkönen a 17. helyről rajtolva nyert úgy, hogy az utolsó körben előzte meg Fisi-
chellát. A kínai futam előtt nyitva maradt a kérdés, a Renault vagy a McLaren lesz-e a csapatvilágbajnok.

Húúú – feltehetően a sokat látott Forma–1-rajongók is csak ennyit tudtak mondani a tegnapi Japán Nagydíj után. Még szerencse, hogy az RTL Klub délután megismételte a versenyt, amelyet így gyorsan fel lehetett venni, mert erre még az unokák is csettinteni fognak… Én például 1986 óta nézek majd minden futamot, de Kimi Räikkönen mostani győzelméhez fogható talán csak Nigel Mansell 1987-es silvertsone-i és 1989-es hungaroringi, Ayrton Senna 1993-as Donington Park-i vagy Mika Häkkinen 2000-es spái diadala volt.

Az izgalmakhoz persze kellett a szombati eső, ami teljesen felborította az edzéssorrendet, így a menőknek muszáj volt átverekedniük magukat a teljes mezőnyön. Aztán akadt jó néhány baleset is. Szato Takuma és Rubens Barrichello az első kanyarban pördült ki („ahogy Szato kicsúszott előttem, elfogyott a leszorító erőm, és én is a kavicságyban kötöttem ki"), Juan-Pablo Montoya az első kör végén vágódott a gumifalnak („Villeneuve elhibázta a sikánt, és leszorított a pályáról"), Jarno Trulli végzete az „ámokfutó" Szato lett („Szato olyan manőverbe kezdett, amit nyilvánvalóan lehetetlen volt végigvinni; már régóta okoz problémákat, az FIA-nek lépni kellene valamit, hogy megállítsa").

Montoya balesete után a biztonsági autó öt körön át időzött a pályán, s így nem szakadt szét a mezőny; ez betett ugyan az első helyről startoló Ralf Schumacher háromkiállásos taktikájának, de összehozta Michael Schumachert, Fernando Alonsót és Räikkönent. A hétszeres világbajnok megcsillantotta klasszisát: egy-másfél másodperccel volt lassabb riválisai-
nál, de hosszú körökön keresztül tartotta őket, végül aztán mindketten megelőzték (Alonso kétszer is, bokszkiállása előtt és után).
A finn első bokszkiállásánál az újdonsült világbajnok elé került, majd fantasztikus hajrába kezdett. Hét körrel a vége előtt hét másodperccel haladt az élen álló Fisichella mögött, három kör volt hátra, amikor befogta, majd az utolsó körben, a célegyenes végén vakmerő manőverrel körbeautózta. Ha nem teszi, már csak egy előzési lehetősége maradt volna, a „Senna–Prost-sikánnál".

Ron Dennis,  a Mercedes-McLaren csapat vezetője olyannyira meghatódott a „fenomenális Kimi" teljesítményétől, hogy a könnyeivel küszködve mondta: „Amikor ennyire rosszul sül el az edzés, és a körülmények olyanok, amilyenek, nagyon mélyre kell ásni, hogy minden körben megtaláljuk a legjobb megoldást. Stratégáink hihetetlen munkát végeztek. Cseppet sem akarom csökkenteni Kimi érdemeit, de ez óriási csapatgyőzelem volt."

Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke is elragadtatottan nyilatkozott: „Micsoda fantasztikus verseny! Minden előfordult, előzések, drámai balesetek, csata az első helyért az utolsó körig. A kulcsmozzanat mégsem a végén volt, hanem amikor Fernandót az FIA utasította, hogy engedje el Klient. (Alonso a sikánt átvágva hagyta le az osztrákot, majd maga elé engedte, de szélárnyékból rögtön meg is előzte, ezért büntették így – a szerk.). Ez kilenc másodpercébe került, és emiatt sokkal nagyobb forgalomban haladt a verseny végéig. A késés nélkül Räikkönen elé kerülhetett volna a második kiállás után."

Mindenesetre nem így történt, s a finn győzelmével rendkívül szoros maradt a két élcsapat harca a vb-címért a jövő heti sanghaji GP előtt. Kínában az is kiderül, hogy M. Schumacher, Montoya vagy Fisichella végez-e a tabella harmadik helyén.

A futam végeredménye:

1. Räikkönen (McLaren) 1:29.02,212,
2. Fisichella (Renault) +1,633,
3. Alonso (Renault) +17,456,
4. Webber (Williams) +22,274,
5. Button (BAR) +29,507,
6. Coulthard (Red Bull) +31,601,
7. M. Schumacher (Ferrari) +33,879,
8. R. Schumacher (Toyota) +49,548.

A leggyorsabb kör:

Räikkönen 1.31,540 (a 44. körben).

Az állás, pilóták:

1. Alonso 123 pont,
2. Räikkönen 104,
3. M. Schumacher 62,
4. Montoya (McLaren) 60,
5. Fisichella 53.

Konstruktőrök:

1. Renault 176,
2. McLaren 174,
3. Ferrari 100,
4. Toyota 82, 5. Williams 64.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európai labdarúgó világbajnoki selejtezők eredményei

Az angol labdarúgó-válogatott még megszerezheti az első helyet a 6. vb-selejtező csoportban, miután… Tovább olvasom