Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Doppingról hallgattak

A hétvégén Győrött járt dr. Bakanek György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium orvos-főtanácsosa. A legismertebb hazai doppingszakember a masszőröknek tartott előadást.
Dr. Bakanek György (balra) Kovacsics Imre meghívására érkezett Győrbe.
– A masszőröknek rendkívül fontos szerepe van, hiszen a regeneráció, a különböző betegségek utáni lábadozás, illetve utókezelés, a sporttevékenység kapcsán felmerülő sérülések kezelése, illetve megelőzése, valamint a mindennapi életben a jó közérzet biztosításához nélkülözhetetlen testmasszázs egyaránt az ő feladatuk. Ezúttal a doppingról, valamint a táplálékkiegészítőkről beszéltem a hallgatóságnak – nyilatkozta dr. Bakanek György. A győri előadást egy sorozat első állomásának tekintik a szervezők, nemsokára más témákban továbbiak követik.

– Az a célunk, hogy minél jobb, sokoldalúbb szakembereket képezzünk – mondta Kovacsics Imre, a Magyar Masszőr Egyesület elnöke. – Ezentúl minden megyében megrendezzük az előadásokat. A terveink szerint a közeljövőben többek között dr. Berkes István, a sportkórház igazgatója, dr. Csermely Miklós, a gyógyfürdők tudora adja át tudását a hallgatóinknak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négygólos névnapi ajándék Komjátinak

Felemás mérleggel zárult megyei szempontból a labdarúgó Borsodi Liga zárófordulója: a Matáv Sopron… Tovább olvasom