Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Doppingolt a Zsivoczkyt megelőző cseh atléta?

Doppingolás gyanúja merült fel két cseh tízpróbázóval szemben a helsinki atlétikai világbajnokságon, egyikük a bronzérmes Zsivoczky Attilát megelőző Roman Sebrle.
A Helsingin Sanomat című napilap szerint szerdán, a küzdelmeket lezáró 1500 m-es síkfutás előtt az olimpiai bajnok Sebrle, illetve a most 8. helyen végzett, 1996-ban olimpiai bronzérmes Tomas Dvorak eddig ismeretlen összetételű infúziót kapott a cseh csapatorvostól. A stadion egyik helyiségében lezajlott kezelést tucatnyi szemtanú is megerősítette.

A nemzetközi szövetség (IAAF) szabályzata értelmében tilos a résztvevők orvosi ellátása a versenyek alatt, és sérülés esetén kizárólag a vb hivatalos egészségügyi stábja érintkezhet az atlétákkal.

Tapio Kallio, a helyi doppingfelügyelet illetékese közölte: egyelőre nem nyilatkozik, de megindult a vizsgálat az ügyben. "Ha az eset tiltott szerek alkalmazásának minősül, akkor kizárjuk és megbüntetjük a két tízpróbázót" - jelentette ki Lauri Tarasti, az IAAF jogi bizottságának tagja.

Tomas Klement, a cseh szövetség szóvivője a hírek hallatán közölte, hogy a két tízpróbázó "esetleg glükózinjekciókat kapott" a gerelyhajítás után. "Jelenleg az orvosok és a csapatvezetők azt próbálják igazolni, hogy nem történt szabályszegés" - mondta, hozzátéve: a fejleményekről a nap folyamán sajtótájékoztatót tartanak.

Az IAAF hivatalos reakciójában megerősítette, hogy Sebrle és Dvorak glükózinfúziót kapott szerdán a csapatorvostól. "Az intravénás kezelés tiltott, ha befolyásolhatja a doppingvizsgálat eredményét. Jelen esetben az első elemzés alapján nem hígultak fel a minták" - jelentette ki Nick Davies, az IAAF szóvivője.

A versenyt az amerikai Bryan Clay nyerte meg Sebrle és Zsivoczky előtt.

MTI/nol.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győriek a világ elitjében

Győri sikerekkel zárult a hazai rendezésű világbajnokság. Ékes Csaba a dobogó legfelső fokára… Tovább olvasom