Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Dobogóra tör a mosonmagyaróvári raliduó

Autósport - Pénteken kezdődik a Veszprém-rali, az országos bajnokság negyedik fordulója, melyen a megyéből mindössze egy autó, a Mitsubishivel versenyző Rongits Attila–Hannus László páros vág neki a tizenkét gyorsasági szakaszból álló viadalnak.
A pénteken kezdődő Veszprém-ralin a mosonmagyaróvári Ba-Ro Motorsport versenyzőpárosa, Rongits Attila és Hannus László arra törekszik, hogy megőrizze összetettben előkelő helyét.

„Bár nem kezdtünk túl jól, hiszen az Eger-ralin elektromos gondjaink voltak, így csak nyolcadikak lettünk, a következő két futam során a keresztbeveréseknek is köszönhetően sikerült felzárkóznunk. Előbb Miskolcon egy nagyon szoros befutó során ötödikek lettünk, majd Szombathelyen, mely a közelsége miatt kiemelt fontosságú verseny a számunkra, második helyen értünk célba kategóriánkban. Itt ráadásul abszolútban is a tíz között, végeztünk, kilencedikek lettünk. Mindez azt jelenti, hogy a második helyről várhatjuk a folytatást, s ami óriási dolog, hogy Veszprémben tizenötödikként rajtolhatunk. Ilyenre még nem volt példa, eddig az első harmincban nem tudtunk ott lenni" – mondta az összetettben második helyen álló pilóta, aki tavaly óta versenyez jelenlegi kocsijával és kategóriájában. Ezt megelőzően tíz évig egy Ladával versenyzett a VFTS-kategóriában.

„Ha a szezon előtt valaki megkérdezi, mivel lennénk elégedettek a bajnokság végén, akkor azt feleltem volna, hogy a negyedik-ötödik hely már jó lenne. Most viszont megnőtt az étvágyunk, mindenképpen szeretnénk megőrizni dobogós helyünket. Veszprémben nem lesz könnyű dolgunk, mert egy kemény, sziklákkal, ugratókkal tarkított pályán versenyzünk. Célunk igazából az, hogy ne essünk ki, hanem további pontokat szerezzünk. Persze ha lehet, azért megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt kihozni magunkból" – tette hozzá Rongits Attila.

Rongits Attila navigátorával, Hannus Lászlóval Veszprémben tovább erősítheti előkelő pozícióját.
Rongits Attila navigátorával, Hannus Lászlóval Veszprémben tovább erősítheti előkelő pozícióját.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét pályán a drukkerek

Kézilabda - A Győri ETO Kézilabda Szurkolói Egyesület a hétvégén rendezi az országos szurkolói… Tovább olvasom