Burdi Szabolcs, a zöld-fehérek masszőre egy 176 kg-os állatot „intézett" a csapatnak. A disznót Biolka István hizlalta fel, míg a húsok feldolgozásához a helyet Lengyel István biztosította.
„A csapat legtöbb tagjának nem sok tapasztalata van, a külföldiek például még nem is vettek részt ilyenen" – mondta a lányok gyúrója.
Nagy-Bujdosó Nóra nem ebbe a kategóriába tartozik, hiszen kiskorában volt már disznóölésen. Ennek ellenére bevallotta, egy kicsit megsajnálta az állatot.
 |
| Az UNI SEAT Győr játékosai és vezetői az első lépésektől végigkísérték a disznó feldolgozását. Fotók: Mészáros Mátyás |
„Néhányan meg is sirattuk, de egy disznóölés már csak ilyen" – mondta a válogatott kosaras, aki később a feldolgozásban már aktivizálta magát.
Később a csapattársak elsősorban az evésben „jeleskedtek": a menet közben elkészült finomságok szépen fogytak az asztalról, bár olyan játékos is akadt, aki inkább azon gondolkodott, ezentúl vegetáriánus lesz...
Mint kiderült, tegnap egy ünnepeltje is volt a csapatnak: Nagy Dóra ugyanis éppen most ünnepelte 17. születésnapját. Többen zrikálták is azzal, hogy torta helyett ez az ő ajándéka.
A „végeredmény" a csapaté lesz, az év során az összejöveteleken többször is lesz majd disznótoros.