Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Díjak a legjobbaknak

Látványos műsorral egybekötött rendezvényen adták át a díjakat a legjobb megyei sportolóknak.
Sirina Irina
A Kisalföld szervezésében látványos műsorral egybekötött rendezvényen adták át a díjakat a tavalyi esztendő legjobb megyei sportolóinak.  A jubileumi, 25.  díjátadásra meghívást kaptak a korábbi évek győztesei is. A győri Patio étterem elegáns különtermében rendezett eseményen részt vett dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Balogh József és Kadler Gusztáv, a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai. Nyerges Csaba, a Kisalföld főszerkesztője ünnepi köszöntője után 2004 legjobb megyei sportolói a korábbi díjazottak jelenlétében vették át a serlegeket.

2004 legjobbjai

A nők közül a Graboplast-ETO és a magyar válogatott kézilabdázójának, Görbicz Anitának (edzője: Róth Kálmán) jutott az elismerés, nem véletlenül, hiszen a remek irányító klubjával a magyar bajnokságban, a Magyar Kupában és a nemzetközi kupaporondon is ezüstérmet szerzett, a nemzeti együttesben pedig harmadik lett a decemberi kontinensviadalon.

Kammerer Zoltán Athénban nyújtott remek teljesítményével vívta ki magának az elsőséget, Sári Nándor irányításával, a Győri Vízisport SE kajakosának az ötkarikás versenyen szerzett aranyát a megyéből senki sem tudta felülmúlni.  Az ifjúsági hölgyek között egy fiatal tehetség, a soproni kosaras Honti Kata (edzője: Natalia Hejková) kapta a legjobbnak járó serleget.  Az MKB-Euroleasing csapatának utánpótlás-válogatott játékosa egy bajnoki és egy ifi EB-bronzéremnek köszönhetően lett a szavazás győztese.

A fiúknál egy kenus, Takács Viktor lett a legjobb.  A Győri Vízisport SE sportolója, Weisz Róbert felkészítésével az ifjúsági EB-n egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a tavalyi esztendőben. Csapatban a Graboplast-ETO női kézilabdázói diadalmaskodtak, a díjat az együttes kapitánya és vezetőedzője, Sirina Irina és Róth Kálmán vette át.  Utóbbi egyébként megjegyezte: idén szeretnének végre már egy „igazi" aranyérmet is begyűjteni.

Emlékek és emlékezők

Görbicz Anita
A korábbi díjazottak közül Földingné Nagy Judit maratoni futó 1990-ben lett a legjobb női versenyző, a hétszeres magyar bajnok, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki helyezett sportolónő ugyan remekül zárta a tavalyi évet, de idén már pihenni, regenerálódni szeretne:„Régóta futok, a szervezetem jelezte, hogy szükségem van egy kis pihenésre, fokozatosan szeretnék visszatérni az élvonalba. A profi pályafutásomat természetesen nem adom fel, a szeniorok között valószínű, majd az év végén indulok először egy futóversenyen. "Kovács Irén ötször nyerte el a megye legjobb sportolója díjat. 

A világbajnok öttusázó az utóbbi években távol került a sportágtól és a sporttól is.  Igaz, ezt nem teljesen önszántából tette: „Sajnos a városban megszűnt az öttusa, s mivel nagyon sok pénzbe kerül, nem is hiszem, hogy mostanában feléledne Győrött.  Természetesen nagyon fáj a szívem, hogy így alakult.  Most az élet egy másik területén próbálok érvényesülni, egy falatozót vezetek a városban, remélem, sokak örömére.

"Póczik József a Rába ETO bajnokcsapatának tagjaként, 1982-ben lett az év legjobb megyei férfi sportolója.  A 14-szeres válogatott futballista mára elszakadt a labdarúgástól:„Kijárok mérkőzésekre, de vállalkozóként dolgozom, nem is szeretnék addig szerepet vállalni a magyar labdarúgásban, amíg nem a megfelelő emberek irányítják ezt a sportágat. "

Mednyánszky Szilvia (1989-ben lett a legjobb az ifjúságiak között) világbajnok kajakos is egy kicsit távol került sportágától.  A munka mellett egy kislány nevelése tölti ki az idejét: „Miután Győrből eligazoltam, még a fővárosban sokáig kajakoztam.  Négy éve megszületett a kislányom, akinek édesapja a világ- és olimpiai bajnok Storcz Botond.  A munka mellett, aminek nincs köze a kajakhoz, az ő nevelése bőven ad feladatot.  Hogy később a nyomdokaimba lép-e, nem tudom, de nem igazán szeretném.  A kajak ugyanis véleményem szerint nem nőies sport.  Mondom mindezt annak ellenére, hogy én sokáig versenyeztem. 

Kammerer Zoltán
Arra azért törekszem, hogy valami könnyedebb sportágat azért válasszon magának. "Bejczi Zsuzsa háromszor lett a lányok közt legjobb ifjúsági versenyző.  A koroncói cselgáncsos épphogy lemaradt az athéni olimpiáról, de elszántságát ismerve, biztosan találkozhatunk majd nevével több nagyobb viadalon is. „Örültem neki, de nem ragadt rajtam az ipponkirálynő elnevezés, amit a Kisalföldtől kaptam az egyik legutóbbi sikeres versenyzésem után.  Sajnos nem úgy sikerült az elmúlt esztendő vége, ahogy szerettem volna, igaz, ebben talán a rossz bírói döntések is közrejátszottak.  Remélem, az idei Európa- és világbajnokságon majd bizonyíthatok, bízom benne, hogy mindkét versenyen ott lehetek. "Mráz László tekevilágbajnok még ma is tekézik, de már közel sem olyan magas szinten, mint korábban. 

„Inkább már csak karbantartás gyanánt tekézem az egyik győri csapatban.  Emellett nagy futballszurkoló is lettem, hiszen a lányom férje, Rósa Dénes az FTC válogatott labdarúgója.  Remélem, sikerül a csapatnak a nagy álom, s ha a szerencse is melléjük pártol, akkor kijuthat a németországi világbajnokságra a válogatott. "

A Graboplast-ETO női kézisei mellett mindössze egy gárdának sikerült eddig megszereznie az év legjobb csapatának járó díjat, 2001-ben az akkor még GySEV-Ringa néven szereplő női kosarasalakulat érdemelte ki az elismerést.  Jurai Balázs, az MKB-Euroleasing klubmenedzsere szerint nincs különösebb titok, Sopronban szeretik a kosárlabdát:„Talán a tradíció a legjobb kifejezés arra, miért is sikeres évek óta a városban ez a sportág.  Az emberek szívesen járnak ki olyan mérkőzésekre, ahol színvonalas, izgalmas összecsapásokat láthatnak.  A csapat most is jó, szeretnénk a bajnokságban a nemzetközi színtéren is minél sikeresebben helytállni. "

Kisalföld: emlékplakett

Az ünnepség végén Kovács István megyei sportigazgató emlékezett a „hősi időkre", amikor a megye legjobb sportolóinak köszöntése még közel sem volt olyan bensőséges és ünnepélyes, mint az utóbbi időben.  Különösen a jubileumi esztendő rendezvénye marad emlékezetes mindenki számára.  A 25.  díjátadás alkalmával egy emlékplakettel köszöntötte a Kisalföld

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra képbe kerülhet Baumgartner

A grandprix.com Formula-1-gyel foglalkozó internetes újság Baumgartner újra képbe került? címmel… Tovább olvasom