Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Didát megütötte egy skót szurkoló

A címvédő Milan Glasgow-ban maradt alul a Celtic vendégeként, de mégsem a skótok bravúrja váltott ki nagy visszhangot a mérkőzéssel kapcsolatban. Egy magáról megfeledkezett szurkoló a 90. percben szerzett győztes gólt úgy ünnepelte, hogy berohant a pályára és „barátilag" megpaskolta Dida arcát.
A brazil kapus előbb utánaeredt, majd színészeket megszégyenítően összerogyott és percekig ápoltatta magát, végül hordágyon vitték le a pályáról.

„Nem óvjuk meg a mérkőzést. Ezt a döntést Silvio Berlusconi elnökkel egyetértésben hoztuk meg, mert egy bajnoknak így kell viselkednie" – mondta az olaszok alelnöke, Adriano Galliani.

Carlo Ancelotti vezetőedző szerint kapusa semmi „komolyat" nem csinált azzal, hogy szimulált, mert a szurkoló semmilyen körülmények között nem kerülhetne a pályára. Azt ugyanakkor elismerte, hogy az eredményen nem szabad változtatni, mert csapata védelme hibázott, s ez okozta a vereséget.

Az európai szövetség azonban kivizsgálja az esetet és minden bizonnyal súlyos büntetésben részesíti majd a Celticet a botrány miatt, de egyelőre Marcus Merk játékvezető jelentését várja. Az mindenesetre érdekes, hogy a skót rendőrség senkit nem vett őrizetbe, s mint jelentéséből kiderült, nem tudja, ki rohant be a pályára.

A csoportban a Benficát 1–0-ra verő Sahtar Doneck vezet hat ponttal, mögötte a Milannak és a Celticnek három-három pontja van, míg a portugál csapat mindkét meccsét elbukta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeniorok triatlonosok vetélkednek Győrben

Szenior triatlonversenyt rendeznek hétvégén Győrött. Az ország minden részéből, sőt Szlovákiából is… Tovább olvasom