Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Dicséretes dobogó

A dobogó harmadik helyén zárta a 2004–2005. évi NB III-as bajnokságot a Csorna együttese.

A rábaközi gárda eredeti célkitűzéseiben az első öt hely valamelyikének a megszerzése szerepelt, amelytől az őszi idény végén még néhány ponttal elmaradt ugyan, de a bajnokság végére – köszönhetően a remek tavaszi eredményeinek – a célkitűzést maximálisan teljesítették.
Végeredmény: 3. Csorna 26 13 6 7 42–24 45
Ősszel: 6. Csorna 13 5 4 4 18–13 19
Tavasszal: 3. Csorna 13 8 2 3 24–11 26

A Csornai SE az őszi szezonban még erős középcsapatként követte az élmezőnyt, a szezonvégi hatodik helyezés megfelelt az akkori erőviszonyoknak. A téli felkészülésben friss, egészséges pezsgést hozott a hat, nagy részben Csornához valamilyen formában kötődő labdarúgó érkezése. A játékoskeret bővülésével megindult egészséges rivalizálás az eredményekben és a csapatépítésben is jelentkezett.

A csapat erejére jellemző, hogy míg az ősszel mindössze 2, addig tavasszal 14 pontot szerzett idegenben a négy győzelemmel és a két döntetlennel. A számszaki adatokból is látható, hogy az őszi 19 ponthoz tavasszal 26 párosult, a 24 kapott gól pedig nem éri el a mérkőzésenkénti egygólos átlagot.

A házi góllövőlistát a 20 gólos Hollósi Ferenc vezeti.
Tavasszal a zömében harcosabb mérkőzéseken romlott a csapat sportszerűségi megítélése, amit a 7 kiállítás (ősszel csak egy volt), valamint a 32 sárga lap (őszi 16) is jelez.
Érdekesség még, hogy a bronzérmes gárda a tavaszi harmadik fordulóban szenvedett utoljára vereséget, azt követően nyolc győzelmet és két döntetlent ért el a gárda.

Gunyhó Ferenc edző:
„ Érdemes kiemelni a csapat megbízhatóságát, stabilitását és küzdeni tudását. Szélsőséges ingadozásoktól mentesen, a tudásuknak megfelelő színvonalon mindig képesek voltak hozni a mérkőzést, legfeljebb előfordult, hogy néha jobb volt az ellenfél. Régi futballigazság, hogy a győzelmek erősítik a csapategységet, ami ránk is jellemző volt, mert a nehezebb időszakokban is éppen a jó csapatszellem segített át bennünket a holtponton. A vezetés is igyekezett végig biztos hátteret, nyugalmat teremteni. Úgy vélem, hogy ez a csapat mindig motiváltan tudott pályára lépni, és hosszú, huszáros hajrát kivágva megérdemelten szerezte meg ezt az előkelő helyezést."

A hogyan továbbról Horváth Ottó szakosztályvezető beszélt: Gunyhó Ferenc edző szerződése június végével lejárt, mától Horváth László – aki legutóbb Gyirmóton edzősködött – kapott megbízást a szakmai feladatok ellátására. Az ifjúsági csapatot az új idényben Varga Péter irányítja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Brazília - Argentína 4-1

Tovább olvasom