Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Diadal remek hajrával

AZ MKB Euroleasing két centere is hiányzott, de ez nem akadályozta meg a csapatot a nyerésben.

Famila Schiho MKB Euroleasing 87-90

Horváth Zsuzsa ott folytatta, ahol a szegediek ellen a bajnoki abbahagyta. Négy perc alatt – egy dupla s egy tripla formájában – öt pontot helyezett el a Schio kosarába.

A hazaiak a palánk alatt jelentős magassági fölényben lévő – sem Matovic sem Blahusková nem játszott – brazil Cinthia révén tartották a lépést a zöld-sárgákkal. A védekezést mellőzték, ám remekül dobtak a játékosok. Moro majd Masciadri is beemelt egy-egy triplát, a negyed közepén 16–14-re a Schio vezetett. A szakasz második felében Grubin  rövid időn belül bevágott két triplát. Ez önbizalmat a dott neki, de Moro és Masciadri is kitett magáért. Hiába talált be néha Horváth és Károlyi, a szakasz végén 10 pontos hátrányba került az MKB.

A második szakasz elején Károlyi révén tartotta a lépést ellenfelével a soproni csapat. Továbbra is „gólképesek" voltak védekezésben a zöld-sárgák, de a negyed közepére sikerült rendezni a sorokat védekezésben. Károlyi jó  játéka „magával húzta" Csernyt és Eördöghöt. Három pontra felzárkóztak a soproniak. Sőt, villant Teasley is, és a félidő hajrájában Honti ügyes játéka s Horváth Zsuzsa újabb triplája – átmenetileg – soproni vezetést eredményezett. A játékrész vége egy klasszis és egy ifjú tehetség pontpárbaja jegyében telt. A Schio olimpiai ezüstérmes ausztrál csillaga, Taylor kosaraira Honti rendre felelni tudott, „egállal" fordultak a felek.

Szünet után újult erővel folytatódott a „nagyüzemi kosárgyártás". Hazai oldalon Cinthia villogott, a zöld-sárgáknál jobban megoszlottak a terhek, Károlyi triplája után Cserny és Honti is eredményes volt. Bár Teasley ellen sportszerűtlen hibát ítéltek a játékvezetők, miután Eördögh is „hozzászólt" a meccshez egy dupla és egy tripla formájában, 5 ponttal megugrott a Sopron. No nem sokáig volt az előny a vendégcsapatnál, két akción belül egyenlített a Famila. A negyed végén a soproniakat megzavarta, hogy a Schio zónára váltott, a hazaiak 3 pontos előnyt szereztek.

A befejező szakaszban Teasley vezérletével eredtek ellenfelük nyomába  a soproniak. A negyed közepén Károlyi újabb hárompontosával vissza is vették a vezetést. A végjátékban –  ahogy szinte végig – felváltva vezettek a csapatok.  Taylor és Károlyi pontpárbajának lehettek tanúi a nézők, az utolsó 2 percre 85–85-tel fordultak a csapatok. Ekkor ismét Teasley varázsolt elő egy hárompontost, s ez a kegyelemdöfést jelentette a Schio számára.

Két kulcsjátékosa nélkül egy hihetetlenül izgalmas, színvonalas mérkőzésen megszerezte első idegenbeli győzelmét a soproni együttes, amely a végjátékban pontosabb volt a Taylor érkezésével jelentősen megerősödött s jól játszó olasz együttesnél, további önbizalmat szerezve a vasárnapi, Pécs elleni csúcsrangadóra.

Natalia Hejková: – Amellett, hogy két centerünk hiányzott, első negyedbeli gyenge védekezésünkkel tovább nehezítettük helyzetünket. Később azonban olyan küzdőszellemről tett tanúbizonyságot a csapat, amely alapján úgy érzem, megérdemelten nyertünk, ráadásul olyan végjátékban, amilyeneket a korábbi Euroliga-meccseken elvesztettünk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Svájcban hangolódnak a világbajnokságra a brazilok

A brazilok június 4-én költöznek át Németországba, arról azonban egyelőre nem született döntés, hogy… Tovább olvasom