Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Détári és Törőcsik is a gálán

Magyszabású teremtornát rendeznek szombaton 15.30 órától a győri Magvassy-csarnokban.
A „Quaestor-focigála az egészséges újszülöttekért” elnevezésű eseményen a Győri ETO FC mellett a Ferencváros, az Újpest és az MTK egykori sztárjai húznak futballcipőt, hogy játékukkal is segítsék az Egészséges Újszülöttekért Alapítványt, melynek elnöke Peczár László, aki korábban az ETO ügyvezetője is volt.

A négy csapat körmérkőzés során dönt a helyezésekről, bár a lényeg nem az eredményen lesz. Igaz, a hírek szerint mindegyik gárda nagyon készül, s több egykori sztárt is sikerült „leigazolniuk” a csapatoknak.

Mint arról Peczár László beszámolt, olyan neves játékosok is elfogadták a meghívást, mint Détári Lajos vagy Hannich Péter. Várhatóan az egykori újpesti sztár, Törőcsik András is itt lesz. „Törő” elsők között mondott igent a felkérésre, ám megjelenése egészségügyi állapotától is függ. Jelenleg úgy fest, nincs akadálya annak, hogy eljöjjön a gálára, s az egyik mérkőzés kezdőrúgását elvégezze.

Ami a többi résztvevőt illeti, az Újpestben pályára lép többek között Szanyó Károly, aki a szervezésben is rengeteget segített. Húzónév Urbán Flórián, Véber György és az Újpest jelenlegi edzője, Mészöly Géza is. Utóbbival kapcsolatban érdekesség, hogy játékoskorában csak ellenfélként találkozott a lilákkal, lévén, hogy a Vasas és a Tatabánya hátvédje volt.

A Ferencvárost többek között Ebedli Zoltán, Horváth Ferenc, Vincze Ottó, Mátyus János, az MTK-t Farkasházy László, Kuttor Attila, Illés Béla, Hámori Ferenc neve fémjelzi.

Végezetül álljon itt a házigazda Győri ETO névsora: Berta Ernő, Bíró Béla, Herczeg Miklós, Kiss Zsolt, Korsós Attila, Csertői Aurél, Hannich Péter, Bordás Csaba, Preszeller Tamás, Radics Zsolt, Turbék István, Puglits Gábor, Baumgartner Attila, Böjte Attila, Virág Attila, Tuifel Péter.

Az esemény az általános iskolásoknak ingyenes, a többiek a belépő megvásárlásával támogathatják az újszülötteket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beállóscsere: Spiridon a Larvik játékosa lehet

Elképzelhető, hogy beállóst cserél a Győri Audi ETO KC és a Larvik női kézilabda csapata. Löke… Tovább olvasom