Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Debreceni úszó Eb: Cseh Laci aranyérmet nyert 200 m vegyesen

Sikeres délelőttöt zártak a magyarok szerdán, a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján, amelynek selejtezőiből tízen kerültek tovább vagy egyenesen a döntőbe, vagy az elődöntőbe.

Kiváló napot zártak szerdán a magyarok a debreceni úszó Európa-bajnokságon, ahol Cseh László aranyérmes lett, Kis Gergő ezüstöt, Gyurta Gergely és Kozma Dominik pedig bronzérmet érdemelt ki.

"Szép volt ez a szerda!"

Boldogan nyugtázta a magyar szereplést Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapjának végén.

"Szép volt ez a szerda!" - összegzett a szakvezető, hozzátéve, "immár hét éremnél tartunk, a legjobb úton haladunk a tíz elérése felé".

"Cseh Laci úszótörténelmet írt azzal, hogy negyedórán belül két ilyen roppant nehéz számban ennyire fantasztikusan teljesített. A Debrecenben második ezüstérmét szerző Kis Gergő sem lehet elkeseredve, biztos vagyok benne, hogy még előbbre lép. Kozma Dominik és a kis Gyurta első felnőtt Eb-érme magáért beszél" - mondta a kapitány.

Értékelésében kitért arra, hogy a szerdai elődöntősök is kitettek magukért. "Biczó Bence és Gyurta Dani is nagyon szépen úszott, de igaz ez Hosszú Katinkára és Verrasztó Evelynre is. Az pedig különösen nagy dolog, hogy már 17 olimpiai A szintes úszónk van" - nyilatkozott Kiss László.

18:28 - Biczó Bence és Cseh László egyformán a döntőbe került 200 m pillangón a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján.

Kettejük közül az esti elődöntőben az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó volt a jobb, aki a teljes mezőnyt leiskolázva 1:55.77 perccel első helyezettként lett finalista.

Cseh, a versenyszám korábbi Európa-bajnoka és olimpiai másodikja leginkább csak arra ügyelt, hogy meglegyen a nyolcba kerüléshez szükséges idő, s ez sikerült is neki, hiszen 1:57.44-gyel hatodik lett. Teljesen azért nem úszhatta ki magát, mert alig negyed órával később várt rá a szerda legfontosabb feladata: a 200 m vegyes fináléja.

18:24 - Cseh László aranyérmet nyert 200 m vegyesen a debreceni úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. A szám másik magyarja, Verrasztó Dávid hatodik lett.

Cseh nem kapta el túl jól a rajtot, ennek ellenére a pillangó után már elsőként fordult, ám a hátúszást követően a brit James Goddard vette át a vezetést. Mellen ugyanakkor Cseh ismét az élre állt, gyorson pedig magabiztosan növelte előnyét, ezzel sorozatban negyedik Eb-elsőségét könyvelte el ezen a távon.

A 26 éves Csehnek összességében ez volt a kilencedik Európa-bajnoki aranya 50 méteres medencében, amivel beállította az 1996-ban visszavonult Egerszegi Krisztina rekordját.

Eredmények:

férfiak: 200 m vegyes, Európa-bajnok:

CSEH LÁSZLÓ 1:56.66 perc 2. James Goddard (Nagy-Britannia) 1:57.84 3. Markus Rogan (Ausztria) 1:59.39 ..6. VERRASZTÓ DÁVID 2:01.70

Képek a 31. úszó Európa-bajnokság szerdai napjáról. Fotó: MTI (galéria)

18:08 - Kozma Dominik bronzérmet nyert 200 m gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. A számot a táv világcsúcstartója, a német Paul Biedermann nyerte.

Kozma - aki a legjobb idővel jutott a fináléba - harmadikként fordult az első ötven méter után, majd feljött a második helyre, melyet egészen az utolsó hossz kezdetéig tartani tudott. Ekkor azonban kicsit mintha elfáradt volna, közvetlen riválisai egyre feljebb úsztak rá, benyúlásával azonban megszerezte a harmadik helyet.

A 21 éves Kozma első Európa-bajnoki érmét szerezte ezzel a felnőttek között.

Eredmények:

férfiak:

200 m gyors, Európa-bajnok:

Paul Biedermann (Németország) 1:46.27 perc. 2. Amaury Leveaux (Franciaország) 1:47.69 3. KOZMA DOMINIK 1:46.72

18:07 - Mindkét címvédő magyar, Gyurta Dániel és Hosszú Katinka is ellentmondást nem tűrő módon, remek teljesítménnyel jutott be a csütörtöki döntőbe a debreceni úszó Európa-bajnokságon.

Gyurta a 200 m mell elődöntőjében nemcsak saját futamában bizonyult ellenállhatatlannak, hanem 2:10.06 perces idejével a teljes mezőnyt maga mögött tartotta. Még éppen bejutott a legjobb nyolcba Molnár Ákos is, akinek a nyolcadik pozíciót hozta a 2:12.23-as eredmény.

A Gyurtához hasonlatosan a 2010-es budapesti Eb-n aranyérmes Hosszú a 200 m vegyes elődöntőjében parádézott: 2:11.89 perccel a legjobb időt produkálta, s mind a tizenöt riválisát megelőzve lett első. A két éve Európa-bajnoki második Verrasztó Evelyn is megnyerte saját futamát, az összesítésben pedig a harmadik helyet jelentette számára a 2:12.67 perc.

17:20 - Kis Gergő ezüst-, Gyurta Gergely pedig bronzérmet nyert 1500 m gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

12:09 - Sikeres délelőttöt zártak a magyarok szerdán, a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján, amelynek selejtezőiből tízen kerültek tovább vagy egyenesen a döntőbe, vagy az elődöntőbe.

Rögtön a fináléba úszta magát 800 méteres női gyorson Risztov Éva és Kapás Boglárka. Előbbi, aki már 2002-ben Eb-ezüstérmes volt ebben a számban, a második időt produkálta 8:33.44 perccel, utóbbi, az ifjúsági olimpiai bajnok pedig ötödikként (8:36.18) jutott be a csütörtöki döntőbe.

Az elődöntőben a legjobbként, vagyis elsőként ketten biztosították a helyüket: Hosszú Katinka és Biczó Bence. Hosszú 200 m vegyesen, címvédőhöz méltó magabiztossággal nyert (2:11.10 p) futamában, s végzett az élen az összesítésben is az előtt a Verrasztó Evelyn (2:12.92) előtt, aki mögötte egyetlen századdal lemaradva lett ebben a számban ezüstérmes a 2010-es budapesti Európa-bajnokságon.

Hiába lett ugyanakkor a végső sorrendben harmadik egy újabb magyar, jelesül Jakabos Zsuzsanna (2:13.20 p), ő már nem folytathatja a rigorózus szabály miatt, amely összesen csak két úszó továbbjutását teszi lehetővé nemzetenként az előfutamokból. A szám negyedik magyar résztvevője, a 17. születésnapját pénteken ünneplő Joó Sára összesítésben a 21. lett (2:18.57).

Az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó a 200 m pillangó selejtezőjéből lépett tovább az első hely birtokosaként (1:57.47 p), míg Cseh László, aki ebben a számban volt már Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes is, a harmadik legjobb időeredménnyel (1:58.08 p) lehet ott a szerda esti elődöntőben.
A 200 m férfi mellúszás előfutamait az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel 2:11.54 perccel másodikként zárta, s gond nélkül jutott tovább a legjobb 16-ot felvonultató elődöntőbe Molnár Ákos is, aki az ötödik időt érte el (2:12.71).

Még a szerdai programban lesz újbóli jelenése Povázsay Eszternek is, aki a 14. eredményt (1:02.38 p) produkálta 100 m háton, ugyanitt a 36. lett Szekeres Dorina (1:05.02). Bekerült viszont - méghozzá tizenegyedikként - a legjobb 16 közé 50 m férfi háton Bohus Richárd (25.68 mp). A szám további magyarjai közül Szilágyi Ádám és Balog Gábor holtversenyben végzett a 25. pozícióban (26.32-26.32), Bernek Péter (28.34) pedig a 42. helyen zárt.

A délutáni-esti döntős-elődöntős műsorban az említettek mellett további magyarok is szerephez jutnak: az 1500 m férfi gyors fináléjában Kis Gergő és Gyurta Gergely, a 200 m férfi gyorséban Kozma Dominik, a 200 m férfi vegyesében pedig - az ezen a napon a pillangó után itt is érdekelt Cseh mellett - Verrasztó Dávid próbál szerencsét, szinte kivétel nélkül éremvárományosként.

11:32 - A közvetlenül a magyarországi kontinensviadal előtt még hosszútávúszó Világkupa-futamot nyert Risztov Éva szerdán "zárt térben" is remekelt: 8:33.44 perccel a második helyen jutott be a 800 méteres gyors csütörtöki döntőjébe a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik napján.

Ugyanez sikerült a szám másik magyarjának, az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárkának is, aki összesítésben az ötödik lett a délelőtti selejtezőben (8:36.18).

Még szerdán lesz újbóli jelenése Povázsay Eszternek, aki a 14. eredményt (1:02.38 p) produkálta 100 m háton, míg ugyanitt a 36. lett, s nem folytathatja Szekeres Dorina (1:05.02).

Bekerült viszont - méghozzá tizenegyedikként - a legjobb 16 közé 50 m férfi háton Bohus Richárd (25.68 mp). A szám további magyarjai közül Szilágyi Ádám és Balog Gábor holtversenyben végzett a 25. pozícióban (26.32-26.32), Bernek Péter (28.34) pedig a 42. lett.

10:39 - Jakabos Zsuzsanna a harmadik legjobb időt (2:13.20 p) érte el a 200 m vegyes selejtezőjében a debreceni úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapjának délelőttjén, mégsem folytathatja az elődöntőben, mivel Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is előtte végzett.

Vagyis hiába foglalta el az első három helyet magyar versenyző, a létszámkorlátozás miatt - amely összesen csak két úszó továbbjutását teszi lehetővé nemzetenként az előfutamokból - Jakabos "bronzérmes" mivolta dacára kiszorult az elődöntős mezőnyből. Bekerült viszont a 16-ba a címvédő - 2010-ben, Budapesten győztes - Hosszú (2:11.10) és a Margitszigeten mögötte egyetlen századdal lemaradva Eb-ezüstérmes Verrasztó (2:12.92). A szám negyedik magyar résztvevője, a 17. születésnapját pénteken ünneplő Joó Sára összesítésben a 21. lett (2:18.57).
A 200 m férfi mellúszás előfutamait az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel 2:11.54 perccel másodikként zárta, de gond nélkül jutott tovább az esti elődöntőbe Molnár Ákos is, aki az ötödik időt érte el (2:12.71).

10:02 - Mind Cseh László, mind Biczó Bence magabiztosan jutott tovább a 200 m pillangó selejtezőjéből a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján.

A szám szerda délelőtti időfutamaira 32-en neveztek, s közülük az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó bizonyult a leggyorsabbnak 1:57.47 perccel.

Cseh László, aki 200-on volt már Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes is, a harmadik legjobb időeredménnyel (1:58.08 p) rukkolt elő és folytathatja a 16 fős esti elődöntőben úgy, hogy matinés úszása közben futamában taktikai elemeket is próbálgatott. Nevezetesen az elejét megnyomta lendületesen, vezetett, aztán "visszaállt" hatodiknak, majd a hajrában megint mindenkit megelőzött.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszavonul Benedek Tibor!

Bejelentette visszavonulását szerdán Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. Tovább olvasom