Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Darázs többé nem versenyez

Darázs Ádám végleg befejezte pályafutását. A győri erős embert egy trombózis késztette a versenyzés befejezésére.

Mint arról korábban már beszámoltunk, február végén az újkígyósi versenyen Darázs Ádám súlyos sérülést szenvedett. Közép-Európa többszörös bajnokának mindkét combfeszítő izma és jobb bicepsze is megsérült, operálni kellett. A több mint öthetes fekvés és a hosszú műtétek következményeként a közelmúltban trombózist találtak bal lábának fővénájában.

„ Orvosommal mindent átbeszéltünk. Mivel a trombózisom olyan komoly és hosszú utókezelést von maga után, már nem látom esélyét a visszatérésnek. Azon a szinten nem tudnám folytatni a versenyszerű sportolást, ahol a sérülésem előtt tartottam. Ezért úgy döntöttem, befejezem aktív sportpályafutásomat, nem indulok többet versenyeken" – mondta Darázs Ádám.

Darázs közel 16 éve kezdett el foglalkozni a súlyzózással, 129 versenyen indult, ebből 58-at megnyert, 42 alkalommal a dobogó második és harmadik fokára állhatott, három alkalommal sikerült világcsúcsot is felállítania.

A győri erős ember nem kíván elszakadni a sportágtól, a jövőben is az erős emberek között szeretne tevékenykedni.
„ Terveim szerint versenybíróként és szervezőként dolgoznék, amint teljesen felépülök. A gyógyulásom egyébként jól haladt, már szinte korlátlanul tudok sétálni segítség nélkül, sőt, a lépcsőre is fel tudok lépni" – folytatta Darázs, aki ugyan húsz kilót fogyott a sérülése óta, de így is 143 kg, s úgy érzi, ha nem jön közbe a trombózis, hamar visszanyerte volna régi erejét.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megfogyva, de törve nem

Vass László, a soproni csapat pályaedzője elmondta: sok a sérült, mindezek ellenére nem szeretnének… Tovább olvasom