Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Dakar: Peterhansel és Despres nyert

Ahogy az a szombati részverseny után várható volt, a motorosok és az autósok versenyében is francia siker született az idei Dakar-ralin.

Ahogy az a szombati részverseny után várható volt, a motorosok és az autósok versenyében is francia siker született az idei Dakar-ralin: előbbiben Cyril Despres, utóbbiban Stéphane Peterhansel győzött. Despres, aki ezt megelőzően 2005-ben bizonyult a legjobbnak, pénteken vette át a vezetést, amikor a spanyol Marc Coma kiesett. Peterhansel hétfőn került az élre, az addig éllovas dél-afrikai Giniel De Villiers-nek ugyanis kigyulladt a kocsija. A győztes pilóta kilencedik összetettbeli sikerét aratta, hatszor motorral, háromszor autóval végzett az élen.

A viadal hivatalos honlapja szerint a magyarok közül a motoros Kátai Péter a 20., az autós Palik László, Darázsi Gábor duó a 27., a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős pedig a 35. helyen fejezte be a január 6-án kezdődött versengést. Az utolsó napon a résztvevőknek a Rózsaszín-tó körül kellett 93 km-t megtenniük, ebből 16 km volt a mért szakasz.

VÉGEREDMÉNY
Autósok:
1. Peterhansel, Cottret 45:53.37 ó,
2. Alphand, Picard 7.26 p hátrány,
3. Schlesser, Debron 1:33.57 ó hátrány,
...27. Palik, Darázsi 14:39.15 ó hátrány,
...35. Szalay, Bunkoczi 18:05.03 ó hátrány.

Motorosok:
1. Despres 51:36.53 óra,
2. Casteu 34.19 p hátrány,
3. Blais 52.06 p hátrány,
...20. Kátai Péter 9:00.30 ó hátrány.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legismertebb kollégiumlakó

Dudás Ádám a gyõri Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium legismertebb lakója. Remekül érzi magát az intézményben. Hamarosan az Európa-válogatottban szerepel. Már megkapta a részletes programot is. Jókedvûen érkezett vissza tegnap délután a Fehér Miklós Labdarúgó Kollégiumba Dudás Ádám, a Gyõri ETO FC tehetséges labdarúgója, az intézmény valószínû legismertebb lakója. Tovább olvasom