Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Dakar: Hangulatos volt a befutó

Az autósoknál a Maszuoka Hirosi, Andreas Schulz japán, német kettős, a motorosok között a francia Richard Sianct, míg a kamionosok versenyében a Vlagyimir Csaguin, Szemjon Jakubov, Szergej Szavosztyin trió nyerte meg a 25. Dakar-ralit.
Kitörő öröm: Mindenekelőtt a győztesek, de a célba érkezett többi versenyző is joggal ünnepelt a nagy kaland befejezésekor.
A 17. szakaszon Maszuokának csak arra kellett figyelnie, hogy ne hibázzon. A 42 éves pilóta biztonságos autózással a 35. helyen fejezte be az etapot, de ez is bőven elég volt a végső sikerhez. A mindössze 34 km gyorsaságival fűszerezett zárószakaszt az Ari Vatanen, Kristina Thorner kettős, illetve a svéd Per-Gunnar Lundmark nyerte.

Hangulatos befutóval zárult a Vörös-tenger partján a 25. Dakar-rali. Az utolsó gyorsasági szakasz végén soknemzetiségű, rendkívül lelkes szurkolótábor várta a versenyzőket. A motorosok még ekkor is koncentráltak, nehogy az utolsó métereken bukjanak járművükkel, de az autósok, s főleg a kamionosok dudálva, integetve köszönték meg a buzdítást.

A célba érkező két magyar párost több tucat rajongó várta. A Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan) és a Palik László, Darázsi Gábor (Toyota) kettős is felszabadultan, boldogan viszonozta az üdvözlést. Kis és Czeglédi a 25. helyen ért célba, s 61 beérkező után összetettben a 48. pozíciót foglalja el. Palik és Darázsi a szakaszon 60., összetettben pedig az 52. helyen áll.
Több órával a 25. Dakar-rali befutóját követően is rendkívül mozgalmas volt az élet vasárnap Sarm-es-Sejkben. A látványosan megrendezett részletes és hosszadalmas eredményhirdetés során az összes kategória valamennyi díjazottja megkapta megérdemelt elismerését.

A ceremónia alatt a szurkolók szűnni nem akaró tapsviharral és hatalmas üdvrivalgással köszöntötték kedvenceiket. A leleményesebbek – kihasználva a szabad mozgásteret – a depóban álló járművekkel is lefényképeztették magukat. Az 5216 km-es távot teljesítő, a verseny valamennyi nehézségének nyomát magukon viselő autók, motorok és kamionok még így, porosan is impozáns látványt nyújtottak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Forma-1-es gyártók tiltakoznak a FIA új szabályai miatt

A Forma-1-es gyártók elítélték a Nemzetközi Automobil Szövetség legújabb szabályváltoztatásait,… Tovább olvasom