Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Dakar-rali:halálos balesetet szenvedett egy ausztrál motoros

Halálos balesetet szenvedett hétfőn a Dakar-ralin az ausztrál motoros Andy Caldecott, jelentették be a szervezők. A 41 éves versenyző eredetileg nem indult volna az idei megmérettetésen, egy sérüléssel bajlódó csapattársa helyett ugrott be.
A Eurosport szerint a rutinos motoros halálát gerinctörés okozta. Nagy valószínűség szerint a baleset fél egy körül történhetett, de a mentőhelikopter mire odaért, a motoros már nem élt.

A tapasztalt pilóta, nem éppen ma kezdte a Dakaros pályafutását. Például idén a harmadik szakaszt Ő nyerte. Először, tavalyelőtt indult Dakaron, ám akkor a 7. szakasz után bokatörést szenvedett és kénytelen volt feladni a versenyt. Idei szereplése az utolsó pillanatban dőlt el, mikor Jordi Duran helyett benevezték a versenyre.

A magyarok ennél szerencsésebbnek mondhatják magukat, hiszen két motorosunk is balesetet szenvedett korábbi szakaszokon, és feladni kényszerültek a versenyt, de életben vannak. A két motoros eséséről a ma.hu is beszámolt korábban, miszerint a romániai magyar versenyző, Szilveszter Zsolt, az erősen szembe sütő nap miatt összeütközött a belga Patrick Lebonnal. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, a karját és lábát is törő Szilvesztert újraélesztették, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Később Kátai Péter is balesetet szenvedett a 28. Dakar-rali ötödik napján, aki kulcs- és combcsontját törte egy bukás következtében.

Tavaly két motoros, a spanyol Juan Manuel Perez és az olasz Fabrizio Meoni halt meg a sivatagi ralin.

Független Hírügynökség + ma.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán sérülten a kispadon

Orbán Viktor, az NB II-es Felcsút játékosa, a Fidesz – MPSZ elnöke tegnap Mosonmagyaróváron… Tovább olvasom