Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

DAC: presztízmérkőzés - Gyirmót: egy bajnoki

Labdarúgás - Az Integrál-DAC presztízscsatára készül, viszont a gyirmótiak szerint csak egy lesz a többi mérkőzés közül a mai városi rangadó az NB II Nyugati csoportban.
Gyirmót - Integrál-DAC

Gyirmót, 19 óra. V.: Sulyok.
Boros – Varga G., Kozmér, Pék, Németh L., Nagy L., Nyári (Baumgartner), Horváth R., Oross, Szabó Zs., Burányi.
Deli – Pásztor, Töltősi, Hegedűs, Présinger, Czanik, Müller, Szűcs, Kalcsó, Ogbodo, Laki.

A gyirmótiak egy remek idegenbeli siker után – az MTE 1904-et győzték le 7–1-re – fogadják szombat este az Integrál-DAC csapatát.

Présinger Ádám (Integrál-DAC)
Présinger Ádám (Integrál-DAC)


Hannich Péter edző:Számunkra ez is csak egy mérkőzés lesz a többi közül. Ami fontos, hogy nem szeretnénk úgy járni, mint már két hazai bajnokin, szeretnénk itthon tartani mind a három pontot. Nem foglalkozunk azzal, hogy jelenleg mi vagyunk jobb formában, az számít, hogy a kilencven perc napján melyik együttes tud többet nyújtani.

A szakvezető már számíthat az eltiltását letöltő Horváth R. játékára, viszont nem lehet a pályán a sérült Török és Pirka, s valószínű a térdét fájlaló Radics sem játszhat. Kérdéses a rúgást kapott Baumgartner és Szabó Cs. szerepeltetése.

Nagy László (Gyirmót)
Nagy László (Gyirmót)


A nádorvárosiak meglepő vereséget szenvedtek a múlt héten.

Szentes Lázár edző:Úgy gondolom, túl vagyunk egy rossz időszakon, szeretnénk javítani. Fontos, rangadóra készülünk, s az ilyen összecsapásoknak egyedi forgatókönyve van. Más, mint egy szokásos bajnoki – mondta a szakvezető, aki Csikósra eltiltása miatt nem számíthat. Viszont rendelkezésére áll az U19-es válogatottól visszatért Présinger.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jövő válogatottjai szerepeltek Győrben

Labdarúgás - Győrben rendezték meg az országos utánpótlás-kiválasztótorna U13-as korosztályának… Tovább olvasom