Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Czetti góljaival hazai győzelem

Az elejétől kezdve nagy taktikai csata folyt a pályán. A két csapat a sokpasszos játékot erőltette.

Integrál - Dac - Szentlőrinc 2 - 0

45. p:
Csikóst második sárga lappal kiállította a játékvezető. 60. p: Vados éles szögletét Czetti fejelte a hálóba. 1-0.
70. p: Oross szerzett erőszakosan labdát a saját térfelén, pontos átadását Czetti levette, majd 16 méterről a hosszú sarokba bombázta. 2–0.

Az elejétől kezdve nagy taktikai csata folyt a pályán. A két jól felkészített csapat a sokpasszos játékot erőltette, amelyből mind a két kapu előtt alakult és maradt ki helyzet. Szünet előtt emberhátrányba került a hazai csapat, de a második félidőben ez nem látszódott meg a DAC játékán, sőt, Czetti két villanásával barvúros győzelmet aratott tíz emberrel is.
Jók: Juhász, Máté, Oross, Czetti, ill. Kutas, Lóth.

Szapor Gábor: – Ez a szív diadala volt. Mindenki jó játékot és győzelmet várt tőlünk, de a jó játék kevésbé dominált. Helyette a küzdeni tudás, győzni akarás hozta a három pontot, és ez a lényeg.

Toma Árpád: – Úgy érzem, ha tőlünk állítanak ki valakit, talán jobb teljesítményt nyújtunk, így viszont a DAC megédemelten győzött.
Czetti Balázs (kék mezben) két gólt szerzett.

Barcs - Gyirmót 1 - 1


Támadólag lépett fel a Gyirmót és már az első percben vezetést szerezhetett volna. A kaputól 30 méterre Nagy L. szerzett labdát, kicselezte a kitámadó védőjét, csak a kapussal állt szemben, de 14 méterről csúnyán fölélőtt. A 16. percben Radics indította hosszú labdával Nagy L.-t, kilépett a jobbösszekötő helyén, s a 16-os sarkáról nagy lövést küldött a jobb alsó sarokra, de Kuczkó kapusnak sikerült kitornászni a gólba tartó labdát. A 20. percben Gyaraki veszélyeztetett a jobb oldalon, de Gángó jó ütemű kifutással hárította a veszélyt. A 30. percben radics szabálytalanul szerelte Kollert, a megítélt szabadrúgást Fónai 18 méterről a sorfal mögött a bal felső sarokba csavarta. 1–0.

A 32. percben Bieder félfordulattal leadott óriási lövését a jobb alsó sarokból tornázta ki a hazaiak kapuvédője. Hatvan percet kellett várni a gyirmóti gólra. Bieder fejelt a felső lécre, majd a kipattanó labda ismét a csatár elé került, akit a kimozduló kapus elsodort. A megítélt büntetőt Nagy L. magabiztosan értékesítette. 1–1. A 65. percben Horváth indította hosszú labdával Nagy L.-t, aki megiramodott a jobb oldalon, majd élesen belőtt labdáját Tóth N. hat méterről sarokkal továbbította a kapu felé, de a hazai kapus menteni tudott. Ezekben a percekben lényegesen többet veszélyeztetett a Gyirmót, több helyzetet alakított ki.

A cserék jót tettek a játéknak, az elfáradt Barcs csak a védekezésre koncentrált. A 85. percben ismét Nagy L. került helyzetbe, de ajtó-ablak ziccerben a kapusba lőtte a labdát. A 84. percben Tóth N. nagyszerű labdával Polyákot hozta helyzetbe, de kivárt a lövéssel így odalett a helyzet. A 90 percnyi játék összegzése alapján a Gyirmót megérdemelte volna a győzelmet, mert mezőnyjátékban és a helyzetek kialakításába ellenfele fölé nőtt.

Jók: Tallósi, Fónai, Kuczkó, ill. Radics, Horváth R., Pék, Szabó Cs., Tóth A., Bieder.

Dárdai Pál: – Egy nagyon jó csapat ellen butaságból csinált tizenegyessel felhoztuk a Gyirmótot és ezután szerencsével tartottuk meg az egy pontot.

Hannich Péter: – Végig uraltuk a kilencven percet, ha megtanuljuk a gólhelyzeteket kihasználni, akkor szép jövő előtt állunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszerezte 19. bajnoki címét a Bayern München

Az éllovas bajorok 4-0-ra nyertek a Kaiserslautern otthonában, míg a Schalke 3-1-es vezetés után… Tovább olvasom