Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Csütörtöki tipp: DVSC - Győri ETO

Csertőivel az ETO eddig veretlen, és begyűjtötte a második helyen álló Fradi skalpját is. Mire lesznek képesek vasárnap Debrecenben?
A DVSC számára idén két bajnoki cím után legfeljebb a dobogós helyezés megszerzése lehet a reális cél. A dobogóért hat csapat nagy csatát vív, hiszen a Ferencváros 34, a Paks 34, a ZTE 33, a Kaposvár 33 és a DVSC 32 pontos a 21. forduló előtt. A debrecenieknek minden pont fontos, ennek szellemében várják a győrieket vasárnap. A Loki az első tavaszi meccsen legyőzte Debrecenben a Paksot, azóta azonban nem tud nyerni, két idegenbeli vereség mellett hazai pályán a Honvéddal 2-2-es döntetlent játszottak.

Az ETO két számára rosszul kezdődött a tavasz: egy siófoki győzelem után sokáig nem tudtak nyerni Pintér Attila edző fiai, kiesett a csapat a Ligakupából és a Magyar Kupából is, majd hazai pályán kikaptak a Vasastól. Ez után a meccs után Pintér közös megegyezéssel távozott az ETO edzői posztjáról, helyét Csertő Aurél vette át, akivel az MTK elleni idegenbeli gólnélküli döntetlen után Győrben 1-0-ra legyőzte az ETO a tabella második helyén álló Ferencvárost.

Egy hét szünet után most folytatódik a Monicomp Liga NB I., melynek időrendben utolsó mérkőzésén vasárnap lép pályára a Győri ETO FC a DVSC-TEVA otthonában.

Az ETO a legutóbbi két debreceni meccsén döntetlent játszott. A győri csapat NB I-es bajnoki mérkőzésen utoljára 2004. augusztus 14-én tudott nyerni Debrecenben, azóta vereségek és döntetlenek következtek csak.

Tavaly ősszel Győrben az ETO nyert 3-0-ra.

Tippeljen csütörtök éjfélig a Tippkirályban!

A napi kérdést a
http://www.kisalfold.hu/tippkiraly1104/
oldalon találja.

Nem tudja, hogy mi az a Tippkirály? Kattintson ide!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Foci MK: Tápon és Kapuváron nem számított az osztálykülönbség

Fölényesen nyert a Jánossomorja Petőházán, büntetőkkel jutott tovább az Ikrény. A labdarúgó Megyei… Tovább olvasom