Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Csoportelsőség vereséggel: Audi ETO-Larvik 18-24

Az idegenbeli kilencgólos siker után hazai pályán hat találattal kikapott a Larvik gárdájától az Audi ETO a BL-középdöntő utolsó fordulójában. A csoportelsőség kevésen múlott, de megvan! Irány az elődöntő!

GYŐRI AUDI ETO KC - LARVIK 18-24 (9-12)
Női kézilabda Bajnokok Ligája-középdöntő, 6. forduló

Konkoly Csaba: Nem úgy alakult a találkozó, ahogy terveztük. A visszarendeződésünk nem volt olyan fegyelmezett, mint az idegenbeli meccsen. Rengeteg ziccert hibáztunk, sok labdát adtunk el, a norvégok pedig a lerohanásokból gólokat szereztek, minden hibát büntetettek. Hosszas elemzés után javíthatunk ezeken a hibákon. Tanulságos meccs volt. Nem kartuk elhinni, hogy itthon kikaphatunk, most ez bekövetkezett.
Pálinger Katalin: Ilyen a kézilabda. Az idegenbeli meccs volt az, ahol minden sikerült, itt szinte semmi sem jött össze. Rengeteg lerohanás gólt kaptunk. Sajnálom, hogy így zárult a mérkőzés, de megyünk tovább a kitűzött cél felé.

A mérkőzés online közvetítése:

60. perc: Johansen találatára Orbán válaszol. 18-24. Vége a meccsnek.

58. perc: Amorim, majd Löke eredményes. 17-23.

57. perc: Norvég időkérés.

55. perc: Bradeanu lövi be a hetest. 16-22. Emberelőnyben az ETO.

53. perc: Mörk a jobb szélről lövi ki a hosszú alsó sarkot. 15-22.

52. perc: Sulland hetesét védi Pálinger!

51. perc: Bradeanu gólt lő. 15-21. Vértent kiállítják.

50. perc: Johansen beállóból harcol ki egy gólt. 14-21.

48. perc: Riegelhuth üti le Görbiczet. Két perc.

47. perc: Johansen a bal szélről szerez gólt. 14-20.

46. perc: Kovacsics passzából Spiridon talál a kapuba. 14-19. 

45. perc: Most mi szerzünk labdát, Amorim zárja góllal a rohanást. 13-19.

43. perc: Amorim talál be. 12-18. Riegelhuth ötödik gólját szerzi. 12-19.

42. perc: Hammerseng kap két percet.

40. perc: Gros ejtett hetesét könnyedén üti ki Rantala.

39. perc: Görbicz lövi a bal kapufára a hetest. Larsen első gólját lövi a sok gólpassz után. 11-18. 

37. perc: Spiridon is betalál. 11-17.

Audi ETO-Larvik 18-24. Képek: H.Baranyai Edina

36. perc: Mravikova helyén Orbán a jobb szélen. Görbicz adja el a labdát, Riegelhut kihasználja a hibát. 10-16. Bradeanu is elpasszolja a labdát, ebből Johansen szerez gólt. 10-17.

34. perc: Larsen hosszú passzából Hammerseng eredményes. 10-15.

33. perc:Bradeanut nem zavarja az emberhátrány. Kilencről ellövi. 10-13. Mravikova is kimegy két percre. Hetes. Sulland belövi. 10-14.

32. perc: Larsen ad nagy passzt Hammersengnek. Gól. 9-13. Konkoly Csaba kap két percet. Le kell hozni egy játékost.

31. perc: Elkezdődött a második félidő, még mindig kettős emberhátrányban a Larvik. Csere a győri kapuban. Pálinger állt be.



30. perc: Görbicz belövi a hetest. 9-12. Vége az első félidőnek.

29. perc: Amorimot kell ápolni. Kovacsics a pályán. Vérten harcol ki hetest, Breivangot kiküldik a bírók. Görbicz büntetőjét védi Leganger. Közben rosszul cserélnek a vendégek, ez újabb két perc. Ketős ETO-emberelőny. Vérten kihasználja. 8-12.

28. perc: Amorim lendületből érkezik, nem lépnek ki rá. Bombagól. 7-12.

26. perc: Megint Görbicz passzát fülelik le. Johansen a góllövő. 6-12.

25. perc: Lerohanás, újabb norvég gól. Löke. 6-11.

24. perc: Mravikova kihagyja a nagy lehetőséget, ezt könyörtelenül gólra váltja egy indítás után Löke. 6-10.

23. perc: Riegelhuth pattintja be a labdát a falba. Hammerseng kihasználja a ziccert. 6-9.

22. perc: Bradeanu lövését lesáncolják, Indítás, gól. 5-8. Konkoly Csaba időt kér. Lökét kiállítják. Hetes. Görbicz átejti Rantalát. 6-8.

20. perc: Breivang küldi el Görbiczet egy testcsellel. Lunde itt már tehetetlen. 5-7.

19. perc: Hammerseng gyorsasága ért gólt. 5-6.

18. perc: Bradeanu küzdi le magát a jobb szél felé, és jobbal hatalmas bombát zúdít a hosszú felsőbe. 5-5.

17. perc: Vérten fut be a bal szélről a jobbátlövő helyére a falban. Pontos passzt kap, és betalál! 4-5. Hornyákot kiállítják, a reklamáló Konkoly Csaba sárga lapot kap. 

15. perc: Szép hazai támadást végén beállóból Spiridon vágja a hálóba a labdát. 3-5.

12. perc: Hammerseng lop labdát jó ütemben kilépve a falból, Johansen fut, és gólt lő ziccerből. 2-5.

10. perc: Amorim lövi ki kilencről a bal felsőt. Óriási gól. 2-4.

9. perc: Breivang is kap egy kiállítást. Mravikova szerzi az első gólunkat. 1-4.

8. perc: Spiridon megy ki két percre. Görbicz külön védőt kap. Riegelhuth követi közelről. 

7. perc: Sulland hetese pontos. 0-4.

6. perc: Görbicz passzát Riegelhuth szedi le, és szólózik a kapuig. Gól. 0-3.

4. perc: Eddig működik a norvég csapat levezélyesebb fegyvere. Lerohanás megint. Riegelhuth zárja góllal a támadást. 0-2.

3. perc: Leindításból Löke talál a kapunkba. 0-1.

2. perc: Kettőt cserélünk támadás-védekezés között. Ilyenkor Görbicz és Gros megy le, Hornyák, és Bradeanu jön be.

1. perc: Az ETO kezdte a meccset. A kezdőben Lunde, Mravikova, Gros, Görbicz, Spiridon, Amorim,  és Vérten. 


A Larvik BL-kerete:
Kapusok: Lene Rantala, Cecile Leganger
Mezőnyjátékosok: Sara Breistol, Karoline Dyhre Brevivang, Gro Hammerseng, Kari Mette Johansen, Tine Rustad Kristiansen, Amanda Kurtovic, Tonje Larsen, Heidi Löke, Olga Medvegyeva, Nora Mörk, Thea Mörk, Katja Nyberg, Linn-Kristin Riegelhuth, Tine Stange, Linn-Jorum Sulland. Edző: Tor Oddvar Moen.


Korábban:

A Bajnokok Ligája középdöntőjében a százszázalékos ETO azt a Larvikot fogadja, amelyet február 19-én 25–16-ra legyőzött Norvégiában. Így a nyolcgólos vereség is a magyar bajnok első helyét jelentené a csoportban, és akkor Görbiczék az I. csoport második helyezettjével találkoznának az elődöntőben, és a visszavágót rendezhetnék Győrben. A másik ágon is eldőlt a két továbbjutó kiléte: vagy a spanyol Itxako Navarra vagy a montenegrói Buducnost Podgorica lesz a győriek ellenfele a négy között.

„Nagyon nehéz találkozó előtt állunk, hiba lenne a kinti mérkőzésből kiindulni. Ezt rögtön az idegenbeli siker után elmondtam, s azóta is hangsúlyozom a közvélemény és a csapat felé, hogy nincs ekkora különbség a két gárda között. Persze ettől még az első meccs tapasztalatait le kell szűrni, s ami jól működött, azt még jobbá kell tenni, míg a hibákat – mert azért azok is voltak – ki kell javítani. Biztos vagyok azonban benne, hogy változtat majd a Larvik, ráadásul kiegészül Hammersenggel is. Ettől függetlenül a feladat adott, a norvégok legfőbb fegyvere a gyors lerohanás, ezeket kell megakadályozni gyors visszarendeződéssel, hogy ne dobhassanak könnyű gólokat a vendégek. Ezúttal is igazi csapatmunkára lesz szükség a sikerhez" – fogalmazott a győriek szakvezetője, aki most már hagyományosan segítségül hívja a Széchenyi ESE férficsapatát.

„Nagyon sokat jelent a velük való készülés, ezt nem győzöm elégszer megköszönni nekik. Kívülálló szakemberek, akiknek a véleményére adok, mondják, hogy rengeteget fejlődött a csapat, gyorsabb lett támadásban és védekezésben egyaránt" – mondta Konkoly Csaba, aki hétközi kikapcsolódásként egy golfozást is beütemezett a felkészülés menetébe.
„Kell egy kis változatosság, hogy ne legyen minden olyan monoton. Remélhetőleg a Larvik ellen is megmutatkozik ennek a haszna, mert bármi legyen az eredmény szükség van az ilyen csapatépítő programokra" – tette hozzá a szakember.

Jó hír, hogy a Dinamo ellen hőemelkedéssel játszó, s a golfprogramot óvatosságból kihagyó Görbicz Anita teljesen felgyógyult, játékának nincs akadálya, s a többiek is egészségesek.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. Beresforder 2011. március 22. 12:10
    „A norvégok egyik fegyvere az állandó nevetgélés, felhúzzák vele az ellenfél játékosait és a szurkolóit.
    Feltételezzük, hogy Görbicz (akit nagyon szeretek) nem ad el három labdát és góllal fejezzük be a támadást, akkor -3 gól a norvégoktól és +3 gól nekünk, azaz 21-21. Ez persze nem így működik, csak azt akartam vele szemléltetni, hogy egyetlen egy játékos hogyan befolyásolhatja a mérkőzés eredményét és itt 23 játékos lépett pályára.
    Egyetlen egy rossz bírói ítélet -1, +1 19-23.
    Ja és a BL-ben csak a középdöntőben 6-ból 5 győzelem, azért lehetett a csapat győzelmének örülni:
    Fociban a bajnokságban az ETO 20-ból 7győzelem.
    Kéziben az ETO 20-ból 20 győzelem.
    Írjon most az aki a saját kis életében minden egyes csatát megnyer, mert olyan tökéletes!”
  • 36. Alexander 2011. március 21. 20:35
    „A kinti meccsen nem láttam hogy mosolyogtak volna a norvégok!”
  • 35. hablaty 2011. március 21. 20:28
    „Larvikban meg a mi lányink nevetgélték végig a meccset!
    Sőt, mikor a 22-dik percben rászámoltunk a bálnavadászokra, valamelyikük még hangosan fel is nevetett.-)”
  • 34. Gi 2011. március 21. 19:32
    „Emlékeztetnék mindenkit hogy kinn 9góllal megvertük a larvikot úgymond iskolajátékkal. A múlton már felesleges rágódni előre kell nézni!!!!!!!!!

    MIndenkinek üzenem aki "állítólag" eto szurkoló hogy a vereség után is ugyanúgy szeretni és ünnepelni a kell lányokat mint egy győzelem után!!!!!!!!!!!!!!!! Én aki imádom a kézilabdát és nagy ETO rajongó vagyok a tegnapi meccs után a vereség ellenére ünnepeltem a lányokat hiszen a csoportból elsőként menetelnek tovább a BL-ben!!!!!!!!!!

    Hajrá lányok!!!!”
  • 33. CsabaKiraly 2011. március 21. 19:27
    „Nem tudom eszrevette-e valaki, hogy a Norveg jatekosok vegig nevetgeltek a meccs alatt. Nekik a meccs "jatek" volt, a mieink vegig komoly arccal kuzdottek mert nekik egyaltalan nem :jatek: volt ez a meccs kezdettol fogva.”
  • 32. racer 2011. március 21. 17:08
    „26. nephangja

    Az már a Podgorica elleni KEK-döntő visszavágóján sem volt jó ómen, hogy a szurkolók - idézem:

    "beleszurkoltak az ellenfél játékosainak bemutatásába" - és a montenegrói himnuszba.

    Ezen még javítani kell, és meglesz az a BL-serleg! :)”
  • 31. kisokoska 2011. március 21. 16:25
    „T Beresforder!

    Nem a formával van baj, hanem azzal, hogy klasszis játékosok játszanak az ETO-ban akiket ha álmukból felkeltenek a heteseket, a 100% ziccereket be kell dobni. Lehet rosszul játszani de mint mondottam heteseket, ziccereket kihagyni nem lehet. A sok drukker nem, a vereségért megy ki, hanem azért hogy kedvenceit lássa, győzelmének örüljön. Mindenre fel kell készülni, volt egy hét. A fejekbe nem volt rend. Mindig azt halljuk, hogy nincs két azonos mérkőzés. Akkor úgy kell készülni. Nem a vereség fáj, hanem ahogy kikaptak a lányok.”
  • 30. artie75 2011. március 21. 14:41
    „Úgy látszik, egyeseknek hiába magyarázza bárki bárhányszor, hogy az elküldés nem egyenlő azzal, hogy nem ajánlanak új szerződést...:S Nem lehetne leakadni a témáról?”
  • 29. zag 2011. március 21. 14:05
    „A múltkor még csak a helyszínen nem lehetett megnézni a döntőt,most már a tv-ben sem.”
  • 28. hablaty 2011. március 21. 12:45
    „" Apró modortalanság: hogy beleszurkoltak az ellenfél játékosainak bemutatásába, és az EHF himnuszba"
    Ez csak azért van, mert az ETO "B" közép ilyen <moderálva> szélhámosokból áll!!!
    Öreg!!
    Komolyan mondom kezdek aggódni az egészségedért.-)”
  • 27. PusztaiZoltán 2011. március 21. 12:21
    „digi dagi daganat...
    ezentúl nézhetjük
    a pókot a falon
    + a lehúzott rolón a port...
    ezentúl ez lesz nekünk a sport...

    se elődöntő, se döntő,
    se ETO, se Veszprém, se Szeged.
    csak a győzikék és a villalakók,
    csak a vacsoracsaták...

    (hálás köszönet
    ezúton is azoknak,
    akiknek szavuk se volt,
    akiknek szavunk sincs
    erre a vérforraló
    gyalázatra...)

    (Mindent a szurkolókért?!
    Csak a meccseket ne lássák?!)”
  • 26. nephangja 2011. március 21. 11:29
    „Az ETO-Larvik találkozó szurkolói mérlege!

    A B. közép külső megjelenése: kiváló. (félelmetes)
    Új megoldások keresése a szurkolásban: kiváló (zászlóerdő, szalagok)
    Szurkolási intenzitás: kiváló. (fergeteges)
    Magával ragadta-e a szurkolásuk lendülete a nézőket is: IGEN! (a válaszolgatások és a lelkesítésük a legnagyobb vészben is!)
    A himnusz éneklése jó volt.
    A Apró modortalanság: hogy beleszurkoltak az ellenfél játékosainak bemutatásába, és az EHF himnuszba.”
  • 25. kleopatra 2011. március 21. 10:54
    „igy van, azért olyan nincs, hogy egy csapat mindig csak nyer.”
  • 24. naszi 2011. március 21. 10:54
    „http://www.youtube.com/watch?v=o6dKEIOb1ao”
  • 23. Beresforder 2011. március 21. 10:50
    „Nem értem azokat, akik egy-egy teljesen lefutott, érdektelen meccsen is a lányok legjobb formáját keresik.
    Szinte már-már törvényszerű volt ez a vereség és semmi tanulsága nincs, legfeljebb annyi, azért mert bukott valaki a tippmixen leginkább csak magát okolhatja.
    A tény az, hogy a csapat egy körrel hamarabb biztosította a világ legjobb négy csapata közé való bejutást.”
  • 22. PusztaiZoltán 2011. március 21. 10:19
    „digi dagi daganat...
    ezentúl nézhetjük
    a pókot a falon
    + a lehúzott rolón a port...
    ezentúl ez lesz nekünk a sport...

    se elődöntő, se döntő,
    se ETO, se Veszprém, se Szeged.
    csak a győzikék és a villalakók,
    csak a vacsoracsaták...

    (hálás köszönet
    ezúton azoknak is,
    akiknek szavuk se volt,
    akiknek szavunk sincs
    erre a vérforraló
    gyalázatra...)”
  • 21. 621 2011. március 21. 10:17
    „Hogy idézzem Fülig Jimmit:..most keveri, vagy nem keveri....Nem kérdés hogy keveri , aki még mindig azt gondolja, hogy a játékoscserék ügyében lehet, (kel!!??) egy szót is ejteni... Véleményem szerint jobb lenne ezt <moderálva> befejezni, mert scak árt... Igaz úgy látom, ez nem szempont . Más:
    Meg szeretném kérdezni, hogy komolyan azt gondolja valaki is egy ilyen CSAPATJÁTÉKNÁL, hogy a forma, a pillanatnyi formaidőzítés stb stb egy vonalzóval meghúzott egyenes mentén számonkérhető... Vagy le, vagy föl, vagy vízszintesen. Hát nem... Pláne akkor nem, ha van ellenfélként még egy csapat, (két ostoba bíróval!!!!), pláne, ha az a csapat a világ másik legjobbja...
    Tegnap az elsődleges cél a csoprtelsőség volt, győzelemmel... Az egyik sikerült, a másik nem... Aki a meccs végi pacsizásnál közelről látta a csajokat(köztük Görbét is) az pontosan tudja, hogyTEGNAP erre futotta. Aki meg nem gondolt arra, hogy a kinti eredmény - bár nagyon hízelgő - de kicsúszott eredmény volt(lehetett), az ne értékeljen szakmát... Arról nem is beszélve, hogy azt is ezek a lányok(köztük a Görbe) érte el... Reményeim szerint továbbjutunk a döntőbe, és akkor meglátjuk ki, mit profitált a kinti, ill. a tegnapi meccsből...
    Hajrá csajok!”
  • 20. Infamous 2011. március 21. 09:29
    „senki nem szidja a lányokat, DE:
    - a mérkőzés előtt az edző azt nyilatkozta, hogy minden idegszálukkal a győzelemre koncentrálnak - hát a győzelem az nem jött össze...
    - ha az elküldött 2 román játékos nem hozza a formáját tegnap akkor minimum 12-vel sz*pnak a lányok...
    ezek tények, senki nem szidja őket!”
  • 19. kleopatra 2011. március 21. 09:13
    „azért az furcsa, hogy a kinti győzelem után mindenki imádta a lányokat, most meg mindenki szidja őket. Azért azt ne felejtsük el, hogy a legjobb csapattól kaptunk ki most, előtte meg ők tőlünk! Aki valaha sportolt az tudja, hogy a sport az ilyen! (bár az tény, hogy a heteseket illik belőni) Hajrá lányok!”
  • 18. PusztaiZoltán 2011. március 21. 09:12
    „Létezik 1 médiatörvény,
    mely szerint országos érdeklődésre számot tartó eseményeket
    bizonyos (ha jól tudom 70) százalék lefedettség alatt nem közvetíthet
    semmilyen csatorna...!!!!!!!!!!!! Nos akkor?!?!?!?!?!?!???!??!?!?!?!?!?!?!?!?!
    Kivétel a szinte sehol sem fogható pénzmosoda: a "Digi" ?!?!?!?!?!?!?!?!?
    Velünk már mindent meglehet csinálni?!?!?!?!?!?!?!?!??!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NBIII: zárkózik az SVSE

Az SVSE győzelmével egy pontra megközelítette a listavezető Pépa B csapatát. Győzött az MTE 1904,… Tovább olvasom