Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Csődbe ment a vébé hivatalos kabalaállatának forgalmazója

Szinte alig van olyan termék, amit ne a futballal vagy a vébével reklámoznának. A jelek szerint azonban nem mindenkinek sikerült kihasználni ezt a lehetőséget: a vébé hivatalos kabalaállatának, Goleónak a kereskedelmi jogait tulajdonló cég ugyanis a minap csődöt jelentett.
A labdarúgó-vébéknek az 1966-os, angliai viadal óta van kabalafigurájuk, és ez alól a mostani torna sem kivétel. A németországi világbajnokság kabalájának megtervezésével a FIFA a hetvenes évek közkedvelt bábfiguráit adó Muppet-show készítőjének, Jim Hensonnak a cégét bízta meg, és az amerikai vállalat egy oroszlánnal rukkolt elő, amely a Goleo VI nevet kapta. A római hatos a világbajnokság évére, 2006-ra utal, a névben pedig az oroszlán latin neve (Leo), illetve a gól szó húzódik meg. Goleo ráadásul nincs egyedül, hiszen a hóna alatt ott van egy labda, amely azonban saját személyiséggel bír, beszélni is tudott, és a Pille névre hallgat (latinul a labda pila).

Az elképzelés papíron nem rossz, ám a figurát a német közvélemény valahogy mégsem tudta elfogadni. Az ország jelképének inkább a sas számít, az oroszlánt az angolokkal szokták összekötni, ami már eleve egy rossz pont Goleónak, és szakértők szerint az is zavaró lehet, hogy a kabalaállat mezt ugyan visel (06-os számmal), de nadrágot már nem. A figura első, 2004-es megjelenése óta rengeteg kritikát kapott Németországban, és a jelek szerint a vásárlók sem tudták teljes mértékben elfogadni.

Márpedig ez elsősorban a kabalafigura hivatalos forgalmazását közel 28 millió euróért megszerzett cégnek, a Nicinek igen kellemetlen. Az ajándéktárgyak, elsősorban plüssfigurák előállításával és értékesítésével foglalkozó vállalat 1986-ban családi vállalkozásként indult, de mára alaposan kinőtte magát, egész Európában (köztük Magyarországon is) vannak üzletei, közel 500 alkalmazottal rendelkezik, és mintegy 155 millió eurós éves forgalmat bonyolít le. A 2004-es évet például 12,2 millió eurós nyereséggel zárta - ehhez képest a múlt héten a cég csődeljárást indított maga ellen, mivel adósságait nem tudja kifizetni, és a vállalat egyik alapítója, egyben vezérigazgatója, Ottmar Pfaff lemondott a posztjáról. A hírek szerint ennek legfőbb oka az, hogy Goleóból a vártnál sokkal kevesebb kelt el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Barcelona Európa tetején

A Barcelona története során másodszor hódította el a legrangosabb európai trófeát. Tovább olvasom