Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Csodagól az Espanyol kapusának

Telkiben rendezték a második FociFesztivált, amelyen a Kubala-kupa a Barcelona-öregfiúk csapatának sikerével zárult. A Barcelona mellett az Espanyol és a Dunai Antal által irányított magyar öregfiúk együttese szerepelt.
A honi gárda oszlopos tagja volt többek között Hajszán Gyula, a Rába ETO egykori aranycsapatának kiváló balszélsője, a klub válogatottsági csúcstartója is.

Hajszán Gyula az öregfiúk között is csapata legjobbjai közé tartozik.
Hajszán Gyula az öregfiúk között is csapata legjobbjai közé tartozik.

„Telkiben én voltam a rang- idős a csapatunkban és azt gondolom, ötvenegy évesen sem okoztam csalódást – kezdi Hajszán Gyula. – Az első meccsen a Barcelonától kettő-nullra kikaptunk, míg a záró összecsapáson négy-kettőre felülmúltuk a másik barcelonai klubot, az Espanyolt. Nagy örömömre az egyik gólt én szereztem: három védő között kivittem a labdát, majd pedig átemeltem a kifutó kapuson. Ezenkívül adtam egy gólpasszt Szanyó Karcsinak úgy, hogy előtte kicseleztem három embert. Jó érzés, hogy gondolt rám Dunai Antal, és jó volt együtt játszani a régi válogatottbeli társakkal."

A magyar csapatban többek között olyan győri kötődésű futballisták szerepeltek még, mint Végh Zoltán, Vincze Ottó, Kuttor Attila, Lendvai Miklós és Brockhauser István.

Hajszán Gyula, ha ideje engedi, akkor pályára lép a tavaly életre hívott ETO Legendák együttesében is. A csapat legrangosabb mérkőzése a Bayern München All Star ellen volt. Az öregfiúk népszerűségét jelzi, hogy számos meghívást kapnak – elsősorban a régióból –, a legközelebb a hétvégén Himodon lépnek pályára a helyi együttes ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rosszulesik az alaptalan kritika

Nem túlzás az állítás: nagyszerű a hangulat ezekben a napokban a Győri ETO FC-nél. Tovább olvasom