Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Csernus: ´A cél, hogy ne egy buta ETO-focista álljon ki a sajtó elé!´ - videó

A Győri ETO FC labdarúgói profi orvosi háttérrel készülhetnek a mérkőzésekre. A klub a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektet.

Sajtótájékoztatón mutatta be a Győri ETO FC a háttérben dolgozó orvosi stábot. Klement Tibor ügyvezető igazgató szerint a szurkolóknak is meg kell mutatni, kik azok akik profi munkával segítik a csapat felkészülését.

Dr. Csernus Imre pszichiáter hét éve dolgozik az ETO-nál, valamennyi korosztállyal foglalkozott, az idei tanévben a 15 évesek mentális felkészítése a célja.



A kórházi háttér  biztosítását dr. Ágh László koordinálja, munkáját még két csapatorvos, dr. Maár Róbert és dr. Marácz Tamás segítik.  A korábbi csapatorvosra, dr. Zselló Ferencre – aki saját bevallása szerint is  a zöld-fehérek háziorvosa lett – a belgyógyászati problémáknál számítanak, a sérülések utáni diagnózisok felállításánál pedig dr. Bartek Péter radiológus lesz a klub játékosainak segítségére.

Galéria kép


Az élettani vizsgálatok terén hatalmas tapasztalattal rendelkező dr. Petrekanits Máté rutinjára főképp a labdarúgók kiválasztásánál számítanak, míg Holanek Zoltán és Radó Krisztina az erőnlétért  és a gyógytornáért felel a Rába-parti klubnál, ahol jelenleg öt szakképzett masszőr, Végh Barnabás, Szabó Tamás, Polgár László, Selyem István és Jankovics István dolgozik.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. IV.Béla 2011. április 15. 13:26
    „Hasznos a futás, elemér.”
  • 35. IV.Béla 2011. április 12. 12:55
    „33. elemer!

    Most az egyszer legyél férfi az életben és ne bújj ki a válaszadás alól, te mennyek géniusza.”
  • 34. elemér 2011. április 12. 11:15
    „Kérdezd csak meg Borkait emil.”
  • 33. IV.Béla 2011. április 12. 06:54
    „32. elemér!
    <moderálva> Na mutass valami szép link-t a net-n-ről, ami bizonyítja a 200millás támogatást, amit az ETO kapott.”
  • 32. elemér 2011. április 11. 17:33
    „Most háradölök a székben, ez egyszerü, mert üres a fejed.”
  • 31. IV.Béla 2011. április 11. 15:07
    „Miért van az, hogy ilyenkor, amikor bizonyítani kéne valamit, valahogy sosem érkezik válasz? :)”
  • 30. elemér 2011. április 11. 06:51
    „Ez egy nagyon jó magyarázat volt. Megértem hogy miért van ott olyan sok öngyilkos.”
  • 29. aghla 2011. április 10. 21:03
    „A "hatalmas stáb" tagjai hetente 48-60 órát dolgoznak kórházi munkahelyükön, szolgálva ezzel az itt felháborodott hozzászólókat is.
    Az ETO-ban szabadidejükben tevékenykednek néhány órát, mely összesen nem éri el egy teljes állás időkeretét.
    /15 csapat, iskola, kollégium/

    Ami a játékosokat illeti: sportemberek, akik nemzeti hovatartozástól függetlenül jól vagy kevésbé jól végzik a munkájukat. Az emberi megnyilvánulásaik, vágyaik, stressztűrő képességük nem különbözik alapvetően a magyarokétól.

    Aki mégis több hazai játékost szeretne a pályán látni, jöjjön ki a gyerekek mérkőzéseire.
    Érzzék a siker ízét, tanuljunk együtt. A focisták focizni, a szurkolók szurkolni!”
  • 28. gólkirály 2011. április 10. 15:01
    „A Győri ETO FC 2011-re a következő támogatást kapta a győri önkormányzattól: 0 forint!
    Egyszerű, rá kell kattintani a gyor.hu-ra, megnézni és nem valótlanságokat terjeszteni...”
  • 27. IV.Béla 2011. április 10. 13:57
    „26. jóhatudod!

    Akkor miért azt írtad, hogy "nyújt" és "költik", ahelyett, hogy "nyújtott" és "költötték"? Ne informáljad félre az embereket, mert vannak, akik el is hiszik, hogy igaz, amiről beszélsz.

    Meg akkor hogy ne csak a levegőbe lődözz:
    - melyik év jelenti a "költik"-et?
    - Milyen célra adták pontosan?
    - Ha egyszer "győri költségvetés", akkor annak nyoma is van ugye?”
  • 26. jóhatudod 2011. április 10. 12:45
    „NEM ad ! ADOTT ! győri költségvetés !!!!!”
  • 25. elemér 2011. április 10. 09:27
    „Lehet tanulni vagy tanittani, viszont a nagy tehetségek azzal születnek. Volt egy aranycsapat, mikor nagy tehetségek összetalálkoztak. Itt most arrol van szó hogy mit mondanak a sajtónak. Ez O.K. lehet Györben, de a nagyvilágban angolul is kell tudni egy élsportolónak manapság. Nagyjábol ami ott megy az a mai profi világot tükrözi. Tüszent egy játékos és azt hamar az egész világ tudja. Mo. viszont még nem tart ott, se azok a kis országok az unioban. Ott még IV.Béla szintjén tartanak.

    Egy focista elmegy a pszichológushoz, mondván, hogy állandó rosszkedv gyötri. A pszichológus meghallgatja, feltesz pár kérdést, majd hátradől a székében:
    - Nos, szerintem a problémákat az okozza, hogy Önnek nincsen önbizalma. Az ilyen született veszteseknél ez elég gyakori...”
  • 24. Muki81 2011. április 09. 20:46
    „"Ki vagy te.....? Nem ám azt gondolod hogy betudod rúgni azt a nyomorult labdát a kapuba!"
    Valami hasonló lehet a terápia.”
  • 23. IV.Béla 2011. április 09. 13:57
    „16. jóhatudod!

    "Győr városa 200 millió ft vissza nem téritendő támogatást nyújt az ETO nak !"
    Ezt hol hallottad?”
  • 22. ACSA 2011. április 09. 10:38
    „Nem derül ki,hogy buta,hisz nem tudnak magyarul!:-)))”
  • 21. dsj 2011. április 09. 10:13
    „Ilyen hatalmas stábot látva ilyen csekély eredmény mellett aránytévesztésnek tűnik, esetleg a verébre való ágyúzás tipikus esetének. Ettől még jó lenne egy jó focicsapat is Győrben, vagy akár Magyarországon az állandó handabandázás helyett.”
  • 20. kovacsne24 2011. április 09. 09:27
    „1950-60-as években ETO-nél nem volt pchiáter, 5 mester-masszőr, 5-6 szakorvos, mégis volt FOCI és eredmény,
    még lehettek "buta" focisták,akkor is szivvel-léelekkel eredményesen Ficiztak a szúrkolól örömére, aki ezt meg is hálálták.
    kné24”
  • 19. umberto 2011. április 09. 09:00
    „´A cél, hogy ne egy buta ETO-focista álljon ki a sajtó elé!´

    Ezt elég egyszerű lesz megoldani: meg kell tiltani nekik, hogy nyilatkozzanak. Nem kell ehhez pszichiáter!”
  • 18. zakarias3 2011. április 08. 23:11
    „Ötven éve a teheneknek zenét szolgáltattak,énekkarok énekeltek,hogy több tejet adjanak.Ma 2011ben a focistáknak szipológus kell,hogy gólt rúgjanak! Ez aztán a fejlődés.Nem?”
  • 17. bellotto 2011. április 08. 23:04
    „Hányinger... Itt a celebvilág. Nem kellene milliós fizetést adni, illetve kötelezni kellene a falábuakat a középfokú vegzettségre, anélkül nincs szerződés. Ég pénz is maradna, nem kellene 8-10 semmi dr t alkalmazni.Foci sincs, buták is, ez kell nekünk, meg a majka, győzike, szandika...”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Péntek tipp: Győri ETO - Szolnok

Csertőivel az ETO veretlen, a sereghajtó Szolnok pedig újabban sorra meglepetéseket okoz. Tovább olvasom