Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Csereember Újpestről

Nyáron teljesen átalakult a Győri ETO FC labdarúgócsapatának kerete. A tizennégy új futballista közül a legfiatalabb az Újpestről igazolt, mindössze húszesztendős Geri Tamás.

Geri Vasas-nevelés, ám tavaly Újpestre szerződött, mert úgy érezte, Angyalföldön nincs biztosítva a jövője. A tehetséges ifjúsági válogatott játékos tavasszal négy alkalommal is helyet kapott a lilák élvonalbeli gárdájában, s az olimpiai együttesbe is meghívták.

A bal oldali középpályásként vagy balhátvédként szereplő futballista a Farkas-ügy kapcsán került képbe Győrött, miután a kapus Posza úgy döntött, nem szerződik az ETO-hoz, az újpestiek a középpályásért cserébe ajánlották fel a zöld-fehéreknek.

– Farkas Balázsért cserébe került Győrbe, ám gondolom, nem kényszerből...
– Szó sincs róla, amikor felmerült ez a lehetőség, én nagyon gyorsan rábólintottam – mondta Geri Tamás. – Hosszú távra, öt évre köteleztem el magam az ETO-hoz. Édesanyámmal lakást bérlek a városban, és hamarosan ideköltözik a barátnőm is.
– Milyenek az első győri tapasztalatai?
– Nagyon tetszik minden, az együttesbe való beilleszkedést pedig megkönnyítette, hogy Herczeget, Regedeit és Weitnert már ismertem korábbról is. Szeretnék minél előbb helyet kiharcolni magamnak a kezdőcsapatban, mert így a Róth Antal által dirigált olimpiai válogatottban is könnyebben állandósíthatnám a tagságomat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egylépésnyire a vb-címtől

Lékó Pétert most mindenki szereti. A szegedi sakknagymester nem győzi fogadni a gratulációkat. A… Tovább olvasom