Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Cselgáncs Hungária Kupa - Attila nyerte az Ungvárik döntőjét

A fiatalabbik Ungvári fivér, Attila nyerte meg a 73 kg-os súlycsoport döntőjét szombaton a 46. cselgáncs férfi Hungária Kupán, miután bátyja, Miklós sérülésre hivatkozva nem állt ki ellene.

Attila - becenevén Karvaly - egyedül ment ki a tatamira, míg Miklós a szőnyeg szélén állva jelezte, hogy nem vállalja a mérkőzést. A korábban kétszeres győztes idősebbik testvér már a csütörtöki sajtótájékoztatón jelezte, hogy csak a fárasztó fogyasztás elkerülése végett indul el 66 helyett 73 kg-ban, így mivel neki nem "kell" a pont, "főállású" 73 kg-os fivérének viszont annál inkább, nem fog meccselni testvérével.

"Nem egyszerű érzések vannak bennem - nyilatkozta a győztes Attila az MTI-nek. - Az elődöntő után összedugtuk a fejünket, és megbeszéltük, hogy mit lehetne tenni. A genfi egyezség az lett, hogy Miki sérülésre hivatkozva leadja a mérkőzést nekem." Edzőjük, Bíró Tamás annyit mondott a kulisszatitkokról, hogy a finálé előtt egyeztettek az EJU főbírójával, és abban állapodtak meg, hogy a sérülés a legelfogadhatóbb indok. Ungvári Attila győzelme 2005 óta az első hazai férfi siker a Hungária Kupán, amelyen a férfi és női eredményeket együtt véve, a szombati volt a 17. magyar elsőség.

A magyarok tehát egy arany- és egy ezüstéremmel zárták a nyitónapot, vasárnap további 16 hazai dzsúdós lép tatamira a Körcsarnokban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A művészek nyerték a Valentin-napi páros teniszversenyt

A művészek és sportolók közös csapata nyerte a 13. Valentin-napi páros teniszversenyt, amelyet… Tovább olvasom