Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Csehül állunk

Jegyzet - Még egy hónap sem telt el az évből, s a sportban máris túl vagyunk két nagy pofonon. Az csak a sors furcsa fintora, hogy mindkétszer a csehek fricskáztak meg bennünket.
Először pénteken nézett mindenki meredten maga elé, mikor az ausztriai férfi kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott úgy kapott ki, hogy az első félidő utolsó szakaszát leszámítva esélye sem volt a továbbjutást érő egy pont megszerzésére. A kudarc – mely kis túlzással hazai pályán született – azért is volt ennyire fájó, mert a világbajnok franciák ellen három nappal korábban még bravúrdöntetlent értek el Iváncsikék.

Négy gól volt az előnye a magyar futsalválogatottnak is a valóban hazai pályán rendezett Európa-bajnokságon a csehek ellen, s ahogyan kézilabdában elég lett volna az egy pont, úgy ebben az esetben is továbbjutást ért volna egy iksz. Négy-nullánál azonban erre senki sem gondolt. Talán titkon már mindenki elhitte, hogy nem lehet baj, kivéve az ellenfelet. A cseh válogatott felállt a padlóról, fordított, s hiába egyenlített Gyurcsányi fél perccel a vége előtt, volt annyira ereje a riválisnak, hogy megadja a kegyelemdöfést a helyszínen szurkoló hétezer nézőnek.

A két vereség kapcsán ismét elgondolkodhatunk azon, hogyan lehetséges, hogy nagyobb számban veszítünk jelentős előny birtokában – különösen ha annak a meccsnek még komoly tétje is van –, mint hogy tetemes hátrányból fordítsunk. Az okok csupán részben lelki eredetűek, hiszen ha „csak" ennyi lenne a gond, azt alighanem orvosolni lehetett volna már ennyi csalódás után. A gondok nagyrészt inkább anyagi eredetűek. A két sportágból példának lehetne felhozni az MKB-Veszprém kéziseit, a magyar bajnok költségvetésben ugyanis meg sem tudja közelíteni az elit klubokat. Sajnos a magyar sport struktúrája elavult, a népszerű és fejlődő sportágakban – a kézilabda és a futsal mindenképpen idetartozik – egyre nehezebben tudjuk tartani a lépést az élvonallal, s nagyon úgy tűnik, hogy az eddig mögöttünk lévő, de élvonalba igyekvőkkel sem egyszerű már felvenni a versenyt.

Az évből ugyan még hátravan tizenegy hónap, biztos születnek idén is szép magyar sikerek, mindezek ellenére aligha túlzás azt állítani, hogy a magyar sport csehül áll...

Olvasóink írták

  • 4. Imcsi 2010. január 25. 20:13
    „És akit esetleg nem érdekel a sport, az nem is tud róla, hogy "oda a nemzet lelkileg!" ??”
  • 3. czindi 2010. január 25. 17:11
    „Vegyük hozzá a Szeviép kosaras-lányait, akik a Brno-tól kaptak ki (ugyanakkor) és nem jutottak tovább. Ebből két esetben is vezetésre álltak a mieink - ha hozzávesszük a franciák elleni meccset: 4 góllal vezettek a kézisek!! - és ippig döntetlenre hozták...Ugyan az, mint az egész ország állapota: nincs hit, nincs erkölcsi tartás, nem merjük elhinni, hogy mi ennél jobbak vagyunk, ááá, nekünk ez úgy sem sikerülhet, stb. Rossz a pszichés felkészítés, ezt mutatja, hogy mindig a végén bukjuk el - a már megnyert! - partikat. Hiányzik a bátorság, a támadókészség ( lásd még az U nemtudommilyen válogatottat! ) ők végig bátran támadtak, kivéve az utolsó meccset, ahol későn kezdték elhinni, hogy nyerhetnek...
    K. Bat...nem reális! (l. franciák ellen döntetlen, a frák megverik a cseheket, a spanyolok nagyon megverik a cseheket, mi pedig kikapunk...Igen is oda a nemzet lelkileg!”
  • 2. Batistuta 2010. január 25. 14:53
    „#1 Reális! Ez két sportesemény volt! A nemzethalál vizionálását általában is oltári nagy b*romságnak tartom, nem beszélve arról, ha sportvereség után teszi ezt valaki.”
  • 1. Reális 2010. január 25. 13:17
    „Teljesen padlóra küldték a magyar Nemzetet!Mind lelkileg,mind morálisan!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyirmóti siker az Alcufer-kupán

Labdarúgás - A Gyirmót csapata nyerte a 8. Alcufer-kupát, amely egyben az 5. Horváth… Tovább olvasom