Kisalföld logö

2018. 11. 13. kedd - Szilvia 9°C | 17°C Még több cikk.

Csata a kurszki `óriások` ellen

Kosárlabda - Csütörtökön 18 órától a Magvassy-csarnokban az orosz Dinamo Kurszk együttesét fogadja az Európa-kupában a SEAT Foton Győr női csapata. A találkozóhoz kapcsolódóan a klub jótékonysági akciót szervez a Baptista Szeretetszolgálattal.
A lengyel Polkowice elleni, vereséggel végződő idegenbeli találkozót követően ma hazai közönség előtt játszik Európa-kupameccset a SEAT Foton Győr női csapata. A zöld-fehérek ellenfele az orosz Dinamo Kurszk gárdája lesz. A történelmi összecsapás – Győr először ad otthont női nemzetközi kupamérkőzésnek – 18 órakor kezdődik a Magvassy-
csarnokban.

„A Kurszk csoportunk legerősebb csapata – mondta Gálos László, a győri együttes vezetőedzője a klub tegnapi sajtótájékoztatóján. – Magas szerkezetű gárdáról van szó, két két méter feletti és három százkilencven centiméternél magasabb játékosuk van. Hazájuk bajnokságában első hat meccsükből ötöt megnyertek. Gyorsan, agresszíven kosaraznak. Érdekesség, hogy legutóbbi mérkőzésükön ötvenkét lepattanót szedtek, ebből huszonegy volt az ellenfél palánkja alatt. E tekintetben mindenképpen gátat kell szabnunk nekik."

A győriek kettes poszton bevethető játékosa, Koncz Judit is nagyon kemény meccsre számít. „Minden bizonnyal harcosak, elszántak lesznek az oroszok. A keretükben szinte nincs is száznyolcvan centiméter alatti játékos. Bízom benne, szép számú közönség előtt azért legyőzzük őket."

A találkozóhoz kapcsolódóan az egyesület jótékonysági akciót szervez a Baptista Szeretetszolgálattal közösen, melynek részleteiről Fűzy András, az egyesület általános igazgatója számolt be: „A Baptista Szeretetszolgálatnak van egy úgynevezett cipősdoboz akciója, ehhez csatlakoztunk most mi is. A lényeg az, hogy az összes hazai Európa-kupamérkőzésünk előtt egy átvevő pultnál várjuk a szurkolók ajándékait. Legyen az könyv, játék, ruha, cédé vagy egy kis édesség. Természetesen játékosaink is összeraknak csomagokat és a teljes csapat ott lesz a december 21-én rendezett gálán."

Klauzné Simonka Zsuzsa, a Baptista Szeretetszolgálat regionális irodájának munkatársa szerint a gyerekek előtt nincsenek megfelelő példaképek. A valódi értéket közvetítő sportolók azonban ilyen emberek, ezért mindezt nagyon jó dolognak tartja.

A csütörtöki találkozót a felnőttek 1000, míg a diákigazolvánnyal rendelkező szurkolók 500 forint ellenében tekinthetik meg, a 10 év alatti drukkerek számára ingyenes lesz a belépés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győriek a dobogón

Kick-boksz - A közelmúltban több versenyen is eredményesen szerepeltek a győri Unicentral Kick-box… Tovább olvasom