Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Csapatarany a kendo Hungária-kupán

Budapesten az immár XI. alkalommal megszervezett Hungária-kupa Nemzetközi Egyéni és Csapat Kendobajnokságon ismét jól szerepeltek a győrzámolyi kendósok. Az ORFK kiképzőközpontjában ez évben még a tavalyi jubileumi kupát is meghaladó volt a nemzetközi érdeklődés a világban szinte egyedülálló – nem nemzetek, hanem kendoklubok számára szervezett – verseny iránt.
(illusztráció)
A 17 ország 150 versenyzőjét felvonultató hagyományos erős mezőnyben a győrzámolyiak minden kategóriában indítottak versenyzőt, és mindenütt dobogós helyen végezve a magyarok közül a legjobb eredményt érték el. A gyermekek (10–14) korosztályában Szombathelyi László végzett az élen. Kiegyensúlyozott versenyzéssel, magabiztosan utasította maga mögé a többieket. A juniorok között Dubi Attila harmadik lett. A felnőtt férfiak versenyében Dubi Sándor második, Király Norbert harmadik lett. Az első hely megszerzése nem sikerült a háromszoros női címvédő Király Barbarának sem. Hasonlóan a tavalyi ezüstéremhez, az idén is meg kellett elégednie a német Kunpf mögött a második hellyel.

– Az egyénit követő – 9 országból 23 klubcsapatot számláló – csapatversenyben a Babos Gábor, Király Norbert, Király Barbara, Dubi Sándor és Dubi Attila összetételű csapat a tavalyi második hely után remekül küzdve megérdemelten szerezte meg az aranyérmet.
– Fantasztikusan küzdöttek a győrzámolyiak, és csak nagyon kevésen múlt, hogy nem sikerült minden kategóriában megszerezni az elsőséget. Ezt bizonyítja, hogy szinte minden kategóriában a mi versenyzőnknek ítélték oda a legjobb küzdőnek járó díjat. A gyermekek kategóriájában Fekete Richárd, a junioroknál Csallóközi Tamás, a férfiaknál Dubi Attila vehette át az elismerést – értékelte a csapat szereplését Erdélyi Gábor edző. – A hajrában torpantak meg egy kicsit az addig kitűnően vívó versenyzőink, de még így is csak hajszálon múlt, hogy ki végez az élen. Örömteli, hogy második csapatunk is a legjobb nyolcig jutott. Van tehát hátországa a Szigetközi Junior Kendo Klubnak. Külön öröm számomra, hogy a kupát követő danvizsgán Bognár Szilárd és Kovács Kinga egydanos, Babos Gábor egykyus minősítést szerzett, ami tovább erősíti a klub és versenyzőink elismertségét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO FC–Matáv: rangadóra hangolva

Már a bajnokság második fordulójában összecsap egymással Győr-Moson-Sopron megye két élvonalbeli… Tovább olvasom