Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Csank helyett Csertői ülhet a Videoton kispadjára

Szerdán nem született döntés Csank János, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője jövőjét illetően, a tréner és Gál László ügyvezető között tovább folytatódik az egyeztetés a klub által javasolt fizetéscsökkentésről. A hírek szerint Csertői Aurél lehet az utóda.

A szerda délutáni sajtótájékoztatón elhangzott, a klubvezetés ugyan elismeri, hogy Csank Jánosnak a korábbi munkája és eredményei alapján kiemelt fizetés jár, ugyanakkor nem tudja felvállalni az eddigi juttatás folyósítását, ezért volt kénytelen jelentős csökkenésre vonatkozó ajánlatot tenni. Az ügyvezető szerint a székesfehérvári klubot irányító gazdasági társaság az elmúlt időszakban nem megfelelően működött, rendszeresen az önkormányzat segítette ki a klubot, s ha nem kerülne sor a racionalizálást célzó, komoly lépésekre, hamarosan ismét csúsznának a fizetések.

Gál elmondta még, hogy a legtöbbet kereső – elsősorban külföldi – játékosoktól már megváltak, így a jelenleg szerződésben álló futballistáknak nem kell különösebb változtatásokra számítaniuk. Ezzel együtt egyeztetésekre egy-két esetben sor kerülhet.
A szerződésmódosítást eddig elutasító Csank ügyében várhatóan csütörtökön születik meg a végső döntés.

Az MTI információi szerint a szakembernek eddigi kiemelkedő fizetése több mint feléről kellene lemondania. Amennyiben erre nem lesz hajlandó, nagy valószínűséggel edzőcserére kerül sor.
A Kisalföld információi szerint az edzői posztra az egykori győri játékos, majd edző, Csertői Aurél a legesélyesebb.

– Egyelőre még minden bizonytalan, nem mondhatok tényeket, mert magam se tudok semmi biztosat – kezdte Csertői. – Nincs csapatom, még nem tudom, hogyan alakul a sorsom. Az elmúlt két napot a családommal, a gyerekeimmel töltöttem, remélem, hogy csütörtökön már tisztul a kép.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Armstrong jövőre is indulni akar a Tour de France-on

A rekordnak számító, sorozatban hatodik elsőségére törő Lance Armstrong a riválisok szempontjából… Tovább olvasom