Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Csak a feldobásig izgult

A vártnál jóval biztosabb, 25 pont különbségű győzelmet aratott az MKB-Euroleasing a lengyel Wisla Krakkó ellen.

A vártnál jóval biztosabb, 25 pont különbségű győzelmet aratott az MKB-Euroleasing a lengyel Wisla Krakkó ellen az Euroliga nyitófordulójában. A siker egyik fő részese az a Németh Bernadett volt, aki élete első Euroliga-meccsén kitűnően teljesített, 12 ponttal és 6 gólpasszal debültált a legrangosabb klubsorozatban.

„Amíg melegítettünk, azért ott motoszkált a fejemben, hogy ez
Euroliga, s hogy ilyen szintű meccsen még soha nem játszottam. Mihelyt feldobták a labdát, már csak a játékra koncentráltam. Örülök, hogy sikerült ilyen jó teljesítménnyel bemutatkozni az Euroligában. Az elmúlt hetekben voltak nehézségeim, hiszen nem megy egyik napról a másikra úgy irányítani egy csapatot, hogy abból nyolc-kilenc játékos már korábban is együtt játszott. A társak és a vezetők azonban türelmesek voltak velem, és ennek most meglett az eredménye. Bízom abban, hogy a csapat a folytatásban is hasonlóan sikeres lesz, elsősorban a jó védekezésnek köszönhettük a biztos győzelmet" – vélekedett a játékos.
Kritikus időszakokban fontos triplákkal lendítette át a holtponton a csapatot Horváth Zsuzsa, aki időnként neki szokatlan poszton, négyes pozícióban játszva villogott.

„Általában akkor voltam bent, amikor a lengyeleknél nem játszott Vilipic, rajta kívül igazi centere nem is volt a Krakkónak. A védekezéssel nem volt gond, a dobások pedig szerencsére bementek, a második félidőben az egész csapat nagyon jól pörgött" – mondta Horváth Zsuzsa.
A meccs elején és a végén sziporkázott Olekszandra Gorbunova.
„Az első félidőben idegesek voltunk, s gyakran szabadultunk a labdától és a felelősségtől. A szünetben edzőnk, Székely Norbert próbált megnyugtatni bennünket, még nagyobb koncentrálást kért tőlünk, és ezt meg tudtuk valósítani" – értékelt az ukrán kosaras.
B csoport, 1. forduló: MiZo - Pécs–Namur (belga) 82–57.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ivancsics csalódást okozott Ambrusnak

Az FC Sopron csak szűkszavú közleményben tájékoztatta a közvéleményt, hogy… Tovább olvasom